Aminek nem lett volna szabad megtörténnie

                                                                     Rémtörténet három évtized után

Az Átalvetőt olvasókhoz szólok. Sarokba szorítottan. Minden erőmmel el akartam kerülni ezt a méltatlan vagdalkozást, ami sárba rántja a támadót és a megtámadottat egyaránt, bemocskolja az EKOSZ-ba tömörült, jobb sorsra érdemes személyeket is, akik annyi év nemes munkája után nem ezt érdemlik. De főleg nem ezt érdemli az olvasó, aki sajátjának érezte a lap több évtizedes szellemét, erkölcsiségét. Nem lett volna szabad az olvasóra önteni a zsigeri gyűlölet eme kitörését.

De megtörtént. És a külső szemlélő, aki nem ismeri a Sorsunk web-lapját, megdöbbenve tapasztalta: az Átalvető márciusi számának élén egy minősíthetetlen írás jelent meg a lap jogi felelősének és főszerkesztőjének aláírásával. Ehhez csatlakozott egy olyan személy, aki decemberben még a legdurvább jelzőkkel illette előbbit, utóbbi létében meg kételkedett (Columbo feleségeként emlegette.)

Lehetetlen egy közel egy éves eseménysorozat részleteit itt közzé adni, néhány alapvető tény ismertetése viszont elkerülhetetlen.

Érdekes lélektani folyamat indult el Szekeres Sándorban, midőn ráébredt, hogy a jog felruházza őt az Átalvető fölötti ellenőrzésre. Ebből fokozatosan épült fel benne egy diktátor személyisége, majd következett ennek gyakorlati megvalósítása. Kiteljesedésének legfőbb akadályát én képeztem, múltammal, tevékenységemmel, személyes kapcsolatunkkal, melyben kedves testvéremnek, mondhatni kisöcsémnek (felségsértés!) tekintettem őt, kitüntetését kezdeményeztem. Megannyi akadály egy korlátlan ego kialakításának útjában.

Az akadályt el kellett hárítani, itt viszont kavics került a gépezetbe. Nem voltam hajlandó félreállni. Pedig jól indult a dolog, tavaly januárban megbetegedtem, álmatlanul forgolódtam, mi lesz, ha nem tudom teljesíteni az olvasók iránti kötelezettségeimet. (De nem mondtam le egy szóval sem!) Sajnos helyrejöttem, mi több, szép lapszámok jelentek meg az év során. Nem volt nehéz, hiszen kiváló személyiségek adták ezeket össze, magam csupán katalizátorként szerepeltem.  Így aztán következett egy betegesen összehordott rágalomcsokor, melynek néhány eleme most is visszaköszön, a kóros személyiség egyik fontos összetevőjének, az u.n. fixációnak bizonyítékaként: képtelen megszabadulni egy-egy téves eszmétől, azt a végtelenségig ismétli, legutóbb éppen most, a gyanútlan olvasó elé vetve (l. pl. a Techet-ügyet.)

Magam sajnos – esendő emberként – képtelen vagyok nem megkérdezni az olvasót: Úgy ítéli meg az én közel 30 éves munkámat, hogy azzal román érdekeket szolgáltam? Hogy erkölcsileg méltatlanná váltam a lap szerkesztésére? Hogy visszaéltem „hatalmammal”, megcsúfoltam a beérkező írásokat? Hogy szerzők és olvasók „évek óta nem voltak elégedettek”? (Nyilván ezért küldték sorra írásaikat, és minden előzőt meghaladó mértékű támogatásaikat.) Elismerik-e az EKOSZ tagszervezetei, hogy minden alkalommal körlevélben kértem tőlük beszámolóikat, anyagaikat? Vajon az én művem volt minden alapszabályt érintő erőszakos változtatás? Vajon ki volt az elnöke és a jogásza a szervezetnek, és a jóváhagyó közgyűlés mit és miért hagyott jóvá? Végtelen a sor…

A dolgok haladtak a maguk útján, mamelukok serege vette körül és szolgálják őt mindmáig. Megtörtént a hivatalos váltás is, legálisan, a jog betűjét pontosan betartva, de megcsúfolva annak szellemét. Az EKOSZ válságba került, két kör de facto kilépett, sokan mások megundorodva távolról szemlélik a történteket. (Nem tisztelet a kivételnek.) Nehéz ezt megemészteni, de paragrafusokkal mindent meg/ki lehet magyarázni.

Sajnos a legfőbb ellenség nem hallgatott el, nem vette tudomásul e ”szép új világot”, újabb fórumot talált magának kemény jellemű barátok segítségével. Felháborodva írta a mamelukok egyike: hát senki nem képes végre elhallgattatni ezt a Kövesdyt? Egy azzá vált, egyébként kiváló másik pedig ezt írja rólam: nem akarja tudomásul venni, hogy nem ő jelenti a lapot, nincs joga hozzá, hogy magával rántsa azt!

Való igaz, nehéz fajsúlyú szereplőt sikerült találnia Szekeres Sándornak, az itt élő erdélyi értelmiség jelesét és annak holdudvarát. Senki nem gátolja őket, pénz is korlátlanul rendelkezésre áll. Magam tisztelettel fordultam hozzá, válasz nélkül, de megcsúfolva kellett távoznom (jót nevettek rajtam.) No comment.

Sebaj, lépünk tovább, senki nem áll útjában az új gyökerű és formájú Átalvetőnek, értékes anyagok jelentek most meg benne. (A formáról nem szólok.) Mindeközben itt áll néhány „fantaszta”, nem akármilyen személyiség, akik ellenálltak a negédes csábításnak, kiknek gyomra képtelen akármit bevenni, és súlyos mondanivalójuk van változatlanul, legfőképpen pedig: megszületett egy, a diktátortól független fórum. Felháborító, lesöprendő. Közzé teszünk tehát egy újabb megsemmisítő nyilatkozatot. Az olvasó torkán ledugjuk, agyába a hazugságokat beleverjük, hiszen a gyakorlat bevált. Hogy közben egy 30 év alatt kiépült értéket teszünk csúffá? Ugyan kérem, az igaz érték itt áll Önök előtt, a múltat pedig végképp eltöröljük. Piedesztálra emeljük a lap alapítóját, az első tétova lépések, a kezdeti 7 lapszám derék főszerkesztőjét (én búcsúztattam!), ami pedig utána következett, az nem következett.

Magányügy, mondhatnám, és mondják is a mamelukok, a lap nem te vagy, semmi közöd hozzá, erkölcstelen vagy, hogy még foglalkozni mersz vele. És meg ne szólalj sehol, szádra ne vedd szent nevét. Rajtunk kívül nincs élet, nincs jogod a szólásra. Aki meg szólni mer, az megy a gulágra, vagy egyenesen a pincébe, Berija kezére. Semmi új nincs a nap alatt, az emberiség történelmében unalomig ismert forgatókönyv szerint zajlik minden, nagyban (EU) és kicsiben, idelenn. 

Végezetül ismét csak az olvasóhoz fordulok. Kérem, ha megteheti, felejtse el a márciusi szám első két-három oldalát, figyeljen a következő, valós értékekre, és közben (jaj, ezt nem lenne szabad leírnom) vegye kézbe ezt a másikat is. Másfajta értékek, de igenis vannak, ebben is. Győződjön meg róla.

Magam már csak békességről álmodom. Mindig is beteges álmodozó voltam…                              

Dr. Kövesdy Pál, az EKOSZ 13 évig elnöke, volt (tiszteletlenné tett) tiszteletbeli elnöke, az Átalvető 27 évig szolgált díjtalan főszerkesztője, dagályos, szirupos szövegek írója.