Pintye Tamás Búcsú egy zilahi földimtől.
Jeges szél fújt a domboldali temetőben Komlón. Megtört szívvel, szomorúan kísértük utolsó útjára a karácsonykor elhunyt kedves barátunkat, Istvánt. Bár először jártam itt, olyan a táj, a környék, mintha a zilahi temetőből néznék ki a távoli hegyekre. Rám törtek az emlékfoszlányok, melyeket gyerekkorunkba éltünk meg szülővárosunkban, Zilahon. Legutolsó találkozásunkkor, július végén, amikor vendége voltam, sokat beszélgettünk a régi, nehéz, de szép időkről.
Mivel Ő nagyobb gyerekek csoportjába tartozott akkor, az 1957-60-as években, több mindenre emlékezett, mint én. Hálásan gondolok vissza, hogy értékes emlékeinket felidézte. A zilahi főterén és környékén gyermekeskedtünk, néha még a mi „grundunkba”, a református templomkertbe is meghívtuk őt és barátait, hálából, amiért ők, a nagyobbak, megvédtek bennünket a betelepült román gyerekek zaklatásaitól. Most, ahogy a gyászmenet lassan halad előre, a Nap fényeket villant be a gyorsan szaladó felhők közül, s így villannak be emlékeim is: a zilahi szánkózások a Fazekas és a Temető utcákon, kirándulások a Meszes hegyen, gombaszedés, csatangolás az épülő ipari negyedben.
A sors forgandó kereke más irányokba terelt bennünket, rengeteget dolgoztunk, családjainkat felneveltük, gyermekeinket talpra állítottuk, új életet kellett kialakítanunk, helyt álltunk, s végül, sok év után, újra találkoztunk. Én Győrben vezettem az erdélyi kört, István pedig Komlón. Tavaly még nagy terveink voltak, hogy köreinket meghívjuk egymáshoz, közös programokat szervezünk. De ezt a nagyszerű, őszinte, becsületes embert magához szólította az Úr.
Néhány fontosabb adat róla: született 1945. április 1-én, Zilahon, a Csata család harmadik gyermekeként. Iskoláit és képesítéseit szülővárosában végezte. Korán dolgozni kezdett, majd szakmai mesteroklevelet szerzett. Katonaévei idején megismerte feleségét, Máriát, akivel később össze is házasodott, és 2 gyermekük született, Babi és Erika.
A zilahi évek alatt üzemrészleg-vezetőként tevékenykedett a bútorgyárban, ahol sokan szerették szakmai hozzáértése, jó humora miatt.
Az 1992-es év jelentős változást hozott a család és István életében, a zilahi életviteli nehézségek miatt. Új hazába költöztek, Magyarországra, Komlóra, a jobb és boldogabb élet reményében. A kezdeti megpróbáltatások és nehézségek ellenére sikerült megalapozni az új életet, és nyugdíjas koráig Pécsen, majd Komlón dolgozott.
A boldog nyugdíjas éveket szeretett felesége váratlan halála árnyékolta be. E sorscsapás és az egészségi problémák ellenére mégis talpra állt. Vigaszt a Komlói Erdélyi Körbe való belépése hozott számára. Szerette az összejöveteleket, a közös utazásokat, az új barátságokat, majd a kör elnökének való kinevezése újból értelmet adott a hétköznapjainak.
Az életet szerető, jó humorral megáldott, vidám ember volt Csata István, aki mindig megtalálta mindennek a pozitív és a vidám oldalát is. Hirtelen, váratlan halála mindnyájunkat megrendített. Isten nyugosztaljon, drága István.
|