Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, nem is olyan régen, egy kis városka. A városka egy szőlődombokkal körülvett völgyben, épült nagyon-nagyon régen. Sok jó ember élt ebben a kis városkában, akik segítették agymást, együtt dolgoztak, sírtak ha kellett, mulatoztak. Teltek múltak az évek és egy gonosz hatalom nehezedett a városka lakóira, akik mindenkinek parancsolni akartak és megmondani ki mennyit és mit dolgozzon. Nagyon elromlott a városlakók hangulata, de mivel ő bennük szeretet volt, így jobban eltűrték az új urak gonoszságait. Volt ebben a városban egy szegény asztalos család, akinek a fiuk kereskedő volt és nagyon szerette a focit. Játszott is ő a focimeccseken mindég szívvel-lélekkel. Egyszer aztán egy nagy foci meccsen, megpillantott egy szép szőke, kékszemű lányt, s ezek után már neki is játszott. Elmúlt egy pár év és a két szép fiatal pár egybekelt. Bár szegények voltak mind a ketten, a sok jó embernek köszönhetően szerény de szép menyegző lett rendezve. Később a menyasszonyból a városka legszebb asszonya lett. A nagy szerelmükből született egy kisfiúcska. Teltek az évek a sok nehézséggel, mert a városba egyre több rossz idegen ember érkezett. Egyre többet kellett dolgozni és egyre többet parancsolgattak az új urak. Közben a kisfiúcska gyorsan növekedett, akit a szép mamája szorgalomra és a szeretetre tanította.

 

1. rész

A városka hangulatos volt, a régi de szépen épített épületeivel, a szép virágos parkjával, a kockaköves utcáival. A felcseperedő kisfiú segített mamájának vizet hordani az Angyakás kútról. Eleinte csak ivóvízért küldték el az ártézi kúthoz, amelynek nagyon finom vize volt.

Az 5 éves kisfiú csodálattal nézte a négy angyalkát, amelyeknek kannáiból csorgott ki a víz. A kút nagy kerek medencéjében nyáron lehetett pancsolni. De mindig szívesen jött ide vízért, még télen is, mert akkor csúszkálni lehetett a befagyott tócsákon. Sokszor képzelődött, a közeli fenyőfák árnyékában, amikor a szél mozgatta, és sejtelmes árnyékokat vetett az angyalkás kútra.

Történt egyszer egy téli délután, sürgősen ivóvízért kellet menni. Amikor felerősödött a szél, zúgtak a fenyők ágai, sötétedett és az árnyékok is mozogtak. Csak az egyik angyalka csorgatott vizet, a többi be volt fagyva. Nem volt senki a kútnál, a fiúcska egyre jobban félt. A szél a kanna mellé fújta a vizet,ami megfagyott. A fiúcska azt gondolta, - milyen jó lenne, ha a másik három angyalka is öntené a vizet! Erre egyik befagyott angyalka szelíd hangon megszólalt: - szabadíts meg! –szabadíts meg! A fiúcska megsajnálta az angyalkákat azon gondolkozott, hogyan szabadítsa meg őket a jégtől. Körülnézett, talált egy követ és azzal addig-addig ütögette a jeget, amíg az szét nem tört, s egyszer csak a víz elkezdett újra folyni. Szinte a szél is leállt, s a kanna hamarosan megtelt finom ivóvízzel. Erre a fiúcska bátrabb legénynek érezte magát és letörte a másik két angyalka jégcsapjait is. A négy angyalka kannáiból kifolyó víz, ezután olyan szépen csobogott, mintha daloltak volna. A fiúcska már nem félt, levette a túlcsordult kannát és hazafele indult. Egyszer csak hátulról halk szavakat hallott: - -háromszor tettél jót, - háromszor leszel nagyon boldog életedben!