Balabás István

,SZÉP VÁROS A MESZES ALJÁN

  Amikor régen a Meszes fáinak lombkoronáját szüret táján megcsípte a dér - nem volt ez ritka akkortájt -, vörös koszorú övezte e szép, kálvinista várost. A református templom mögött a Deák-domb naplementekor úgy ragyogott, mint egy csillogó ékszer.

E szép tájat Ady, a zilahi ember, szépen meg is énekelte:

  ,,Zilah fölött felhőzik most

  Ifjúságom kicsalt vére,

  Vörös -fényes a Deák-domb,

  Vér hullott a Terbetére

  Régi ember régi vére..”

  Lehet, sokan megszólnak most, miket ír össze ez az ember a régi Zilahról. Lehet, hogy az én idős hangom olyan szárazon reccsen, mint egy korhadt faág, de a szívem mélyén ott van a szülővárosom iránti szeretet. A sírig tartó szerelem, ami belém fészkelte magát, amit drága anyám plántált belém.

A mellékelt képen Adyt láthatjuk, ahogy egy barátjával cigarettára gyújt úgy az 1895- ös években Zilahon.

  Zilah akkoriban jókötésű kis Erdély város volt, itt van a megyeháza, a kaszárnya, itt vannak az orgonaillatok és a templomok. Szabad királyi város volt,  itt éltek a kálvinista tímárok, cserzik a bőrt, fazekasok, zömök tatár-kun kinézésű magyarok, akik járják szorgalmason a szőlőhegyek pincéit és isszák szaporán a borát, minden alkalomkor elénekelve a zilahiak himnuszát ,,Szép város a Meszes alján…”

  Bölöni, Ady jó barátja írta: ,,Zilah iparos polgársága még ebből az időből alakul ki, és a város így őrizte meg civis jellegét”. Bölöni arról is ír, hogy a kisváros Zilahon szép számú hívekkel katolikus plébánia is volt, és bár egy zsinagóga is állt a városban, kevés volt a zsidó, a románságról nem is beszélve. De már a város felett a Meszesen, a Csucsáig nyúló hegyen és körös-körül mindenfelé román a lakosság.

  Ahogyan Ady írta: ,,Zilah, melyet tessék Zilajnak mondani, ősi városka, régibb mint ő maga hiszi, Tuhutum vezér korában is régi lehetett már, szláv, sőt magyar is, mert bizony a magyarok nem a magyarok bejövetelekor jöttek ebbe az országba. Nagyszerű múltú, büszke fészek az egyesített Közép-Szolnok és Kraszna vármegyék, a mai Szilágy vármegye székhelye.

  Az ősi református Kollégiumban a diákok két kasztba tartoztak, osztályok szerint. A VII- VIII. osztályosok diák urak voltak, néminemű hivatalosan elismert jogokkal és kötelezetséggekkel is bírtak. A VI. osztályosokat bagolydiákoknak, a V. osztályosokat pedig bagolytojásoknak hívták.

  A „diák uraknak”  szemmel látható és a kisebbek által irigyelt joguk volt a sétapálcával való járás, a nyilvános helyeken való dohányzás, és járt nekik a Úr titulus. Kiváltságaik közzé tartozott az ülve felelés is - emlékezett egyszer Szunyoghy Farkas egykori zilahi diák.

  Akkori kollégiumi tanárai, Petri Mór magyar tanár, költő, 1894 -ig A Szilágyság című helyi lap felelős szerkesztője, később Szilágy megye monográfiájának szerkesztője. Hatodiktól dr. Both István volt Ady magyartanára, majd nyolcadikban osztályfönőke. Német tanár Kerekes Ernő. Kincs Gyula, akihez Ady a legjobban kötődött, latint és görögöt tanított, 1897-től a Kollégium igazgatója. A zilahi központi református temetőben alussza az igazak álmát.

  Adyt a többi tanára is kedvelte és becsülte, mint tehetséges és tisztelettudó ifjút, aki eminens tanuló volt, minden tekintetben pártolták és támogatták. Az iskolában mintaszerűen viselkedett, szinte templomnak tekintette. De részt vett ő is a diákok meglehetősen szabados életében, kimaradozott, kocsmázott, udvarolt. A tanári kar egy része tudott is Ady életmódjáról, de jó előmenetele és példás iskolai magaviselete miatt megbocsátotta neki, nem vett róla tudomást, sőt minden tekintetben pártolta őt. Igaz hogy botrányosan sohasem viselkedett. Később Ady is hálásan emlékezik tanáraira, a zilahi évekre, azt vallva, hogy a lelke is itt született meg. Öregdiákként is hálás szeretettel gondolt egykori iskolájára, amit az Üzenet egykori iskolámba c. verse is igazol. Utolsó két versszaká, ballagáskor éneklik még most is:

  S én, vén diák, szívem fölemelem

  S így üdvözlöm a mindig újakat:

  Föl, föl, fiuk, csak semmi félelem.

  Bár zord a harc, megéri a világ,

  Ha az ember az marad, ami volt:

  Nemes, küzdő, szabad lelkű diák.

                                                                                                                                        Zilah, 2022 februárjában