Dr. Nagy M.Gábor

Írni kell….

          Írni kell, még akkor is, ha betűnként szedem össze remegő kézzel, mert nem-írni nem lehet ebben a félelmetes korban, amikor a levegőeget beszövi a vírus, a legfélelmetesebb, amit eddig ismert az emberiség…és ha mindez nem is igaz, az viszont nagyon is az, hogy a félelmeket mesterségesen keltők- és fenntartók olyan börtönöket kényszerítenek ránk, amilyenek talán Guantanamóban lehettek. Ezért tehát írni kell, mert a nem-írás egyenlő azzal, amit a költő mond: vétkesek közt cinkos aki néma.

            Írni kell azért is, mert az ember társas lény már a tűz feltalálása óta , amely mellett együtt ült, és ez a karantén pont ezt veszi el tőle egyre jobban: a társas lét lehetőségét és hitét is lassan.

            Írni kell azért is, mert az írás, a beszéd, még a dadogás is, az emberi értelem kifejezője és ha  csak így tudjuk megtörni a hallgatás falát, ha legalább írásban kimondjuk vélt vagy valós igazságainkat, akkor egyértelmű hogy írni, szólni kell.

            Írni kell azért is, mert lehet, hogy az utódainknak csak ez marad tanulságául ennek a teljesen eszement kornak, amikor az emberi tudás és műveltség száguld egy sötét alagútban, aminek nem látjuk a végét… és lehet, hogy ez az alagút egy mély akna, amibe tulajdonképpen belezuhantunk, mert belelöktek.

            Írni kell azért is, mert ha nem válunk madárrá és nem tanulunk meg énekelni és repülni, akkor nagyon szomorúak leszünk és nagyon a tudatunk foglyai… meg az ember szabta, esztelen határoké, amelyek sokkal rosszabbak, mint annak idején a „Vasfüggöny” volt..

            …- Amikor írok, akkor velem vannak a barátaim, velem van a Haza, velem van a természet és akkor egészen szabadnak érzem magam; a papír nem feleselget és nem akar karanténba zárni és nem riasztgat, mint a rémálmaim.

            Írni kell, mert nem-írni nekem nem lehet, mert csak így tudom megőrizni ép lelkemet és eszemet és csak így tudom szeretni, Istenem, világod ama részét, amely még nem eszement és nekem hazámnak szenteltetett.