Ködöt szúrkálók, süketek párbeszéde
az értelem vak lovagjainak kerekasztala
Arthúr király a sohasem- volt és a Grál
aminek illatát érezni már nem lehet Európában
és a dús párát lehellő trópusi
esőerdőket sírató rabszolgák
utódainak énekei, amint síratják azt, amit
mi büszke európaiak nem is ismertünk
soha, hacsak nem Teleki és Széchenyi
grófurak naplóiból
és azokból a mesékből, amik az angol betegről szóltak
azokról a hősökről, akik
nemcsak végigjárták, de megértették
Afrikát és Ázsiát és Amerikát és a világ
nagy sivatagait és nagy erdőségeit és hegyeit
az új Körösi Csomákról, a Vámbéri Árminokról, a
Jakabos Ödönökről, az Erőss Zsoltokról és
mindazokról a székelyekről, akik soha
nem indultak el otthonról semerre se,
mert tudták, hogy az otthont őrizni kell
mindig, mindörökké és minden körülmények között
és nem tudom, hogy a tibeti-angol szótár,
a Nanga Parbat meghódítása, a Szaharáé és Madagaszkáré
vagy éppen az ázsiai iszlám szultánságoké
Kínáé és Indiáé… a nagyobb erény
vagy éppen az otthonmaradók mindennapi vitézsége
amivel évezredek óta őrzik a
Kárpát-hazát?!
Szúvasodom, izmaim-inaim ernyedten csüngenek
és naponta veszítem el hólyagom csatáit
emlékezetem mint lyukas harisnya
életem folyása oly lassú már, mint Gangeszé
a deltában és a sok lerakódott iszaptól
emlékeim már fuldokolnak
de mikor újra felkel a ködszítta nap
akkor bizodalommal fordulok
minden kedves emlékem felé, mert tudom
hogy ők továbbsegítenek az el-nem- fogyó utakon
és láthatom, újra láthatom
mindazokat a kedves tájakat, amiért annyian
futottak a világ végére , hogy mind boldogabban térjenek haza
édes szülőföld
a te ígézeted nem enged és soha nem engedett
csak ideig-óráig elveszni a világ nagy
vonzásaiban.
Vissza, vissza, kiáltja minden és én
száradó ágaimmal árnyékot kínálok
a nálam is szomjazóbb vándoroknak
hogy végre megpihenjenek.
|