Baritz Lajos 

Megszületett Székely doktor úrnak elsőszülött gyereke. Akkor még nem tudhatta, hogy egyszülött lesz, mert több nem jön össze. S ha már fiú lett, illő, hogy a hagyománynak megfelelően, a saját nevét örökölje, miként visszamenőleg öt nemzedéken át mindig volt egy András a Székely családban.

Csak most valami közbejött és nem András, hanem Andrei névre állították ki a születési bizonyítványt. Ez pedig nem tetszett a doktor úrnak, nem is vette át az igazolást, mert az ő fia András és nem Andrei. Három nap múlva kész lett az igazolás. Örömmel ment, hogy átvegye. Rendszer ide, rendszer oda, románosítási törekvés ide vagy oda, de az ő gyereke magyar gyerek. Tudtával ő az apja a gyereknek, és úgy íratja be, ahogy akarja, nem úgy, ahogy mások akarják.

És amikor átadták az új igazolást, megdöbbenve állapította meg, hogy ismét elírták, igaz, csak egy ékezet hiányzott, de az most mind a vezeték- mind a keresztnevéből, vagyis: Szekely Andras. Most már harmadszor írta rá egy tiszta lapra a gyerek nevét: Székely András. És azt is kijelentette, hogy addig nem hagyja el a hivatalt, amíg erre a névre ki nem állítják az igazolást.

Lett is nagy lótás-futás, a tisztviselő néhány ajtón beszaladt, majd ki, amíg végül az igazgatóhoz került az ügy. Az pedig, amikor megtudta, hogy más másodszor se sikerült jó igazolást kiállítani, beleegyezett, hogy adjanak olyan igazolást, amilyet kér az édesapa.

Volt is öröm a családban, hisz a következő nemzedék is viselheti az András
nevet. Igaz, csak egy ékezet, de a magyar nyelv gazdagságához hozzátartozik. Mindenkinek elmondta sikerélményét, és arra bátorított mindenkit, hogy hasonló helyzetben kövessék a példáját, és járjanak utána, ha gyerekük nevét nem akarják helyesen anyakönyvezni. Még pezsgőbontás is lett belőle, hogy nyomatékosítsa a tett fontosságát.

                                                                                                 *

Huszonkét év telt el a nagyszerű pezsgőzéstől, amikor Székely doktor úr barátaival, munkatársaival ismét pezsgőt bontott. Az alkalmat az adta, hogy a fia szerencsésen disszidált és megérkezett Ausztráliába. Nem is szándékszik onnan hazajönni, hiszen elege volt a kommunista diktatúrából, a nélkülözésből, és az elrománosító törekvésekből. Ott legalább szabadon élhet, és megvallhatja magyarságát. Nem kényszerítik, hogy beolvadjon. S hogy könnyebb legyen az érvényesülése, ne jelentsen nehézséget a társadalomnak, a nevét is lefordíttatta, hisz olyan nehéz, szerinte, az ausztráloknak kimondani a Székely András nevet. Sokkal egyszerűbb lesz a Secler Andrew névvel boldogulni. Különben is a magyarság az ő szívében, a tudatában van – gondolta.

Otthon pedig az édesapa tele volt örömmel, mint amikor kiharcolta az ékezetet, mert a fia célba ért. Az ismerősök pedig osztoztak az apa örömében.

Úgy eszembe jut áldott nagyapám, aki nem ítélkezett senki felett, de most minden bizonnyal gondolná magában: Nem engedjük, hogy kiforgassanak magyarságunkból, de ha a helyzet úgy kívánja, mi önként mondunk le róla, mert forog a kerék. Megpödörné bajuszát és csendesen még hozzátenné: „Nahát! Hogy mik vannak!”
 

            Álmodott anyám

Egy szebb, jobb világról álmodott anyám,
mikor kínok között világra hozott,
meg is valósul majd az álom talán,
nem lesz sorsunk mindig ilyen átkozott.
Anyám álmát most én viszem tovább,
melynek egy része valóra is vált,
hisz nem lett az élet sokkal mostohább
lelki életemben, gondolom, kivált.
Azt a szép világot tovább álmodom,
mindenik napomba újra áthozom;
a nap elején teljesülni látom,
közben rájövök, az egész csak álom,
és minden bizonnyal álom is marad,
mert közben az élet gyorsan elszalad.

                                  2022. február 1.