Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

A Magyr Kutúra Napjára		2022.12.28. 16:53
Szabó István - Sarkad A Magyar Kultúra Napjára A sarkadi gyökerű Veress család útja "Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának." (Kodály Zoltán) A megboldogult  Czeizel Endre a zsenikről, tehetségekről értekezvén, a zenész Bach és Erkel családot emlegeti példaként az öröklődésre, a genetikai meghatározottságra. Igen, azok a titokzatos, mindenható gének! Minden ember az őseiből áll össze, és minden ősünk, a Teremtés kezdetétől bennünk van. József Attila szavaival élve, „az őssejtig vagyok minden ős." Az ősök által vagyunk, akik vagyunk, és ők általunk élnek  a génjeinkben. Szebben mondva, a Sorsunkban. Régi dolgokat frissítünk s talán némi igényeket is kielégítünk, amikor a Sarkadon fészket rakott, majd innen szárnyra kelt Veress család jeles személyiségeire emlékezünk. Tulajdonképpen a család minden tagja valamilyen formában jelesre vizsgázott a maga módján, legyen az  matematika, zene, történettudomány, orvostudomány, szervezés vagy fogalmazási - és íráskészség. Helyszűke  miatt most csak  Veress Sándor vérvonalán követjük négy generáció fényes teljesítményét, országhatárokon túlmutató képességeit. Haladjunk a kitaposott úton, "az Értől az Óceánig." - Veress Ferenc (Békésszentandrás, 1791 - 1849 aug. 19, Sarkad) Apja Veress István, anyja Kertész Éva, írni-olvasni  tudó, gazdálkodó kurtanemesek. A debreceni református teológián tanul, ezt rövid külföldi tanulmányút követi. 1823-ban Sarkad lelkészévé választják. Telve energiával, tervekkel és izzó hazafisággal. Felesége Vetésy Mária. Ami itt most érdekes: iskolát indít, két fiú és egy leány osztállyal, mert tudja, hogy a tudás hatalom, s a tudás, a hittel együtt - igazság, szabadság és erő. A gyermekeknek, érdeklődő felnőtteknek éneket, zenét tanít, felsőbb engedéllyel eredményes orvosi gyakorlatot folytat és szenvedélye a csillagászat. Kossuth Lajos fellépése után annak rendületlen híve, 1849. augusztus 19-én bekövetkezett tragikus haláláig. Pár éve még pont azon a helyen állt a Kossuth-szobor, ahonnan önként a halálba ment. Meghalatta magát ott, a méhesében, mert  Kossuth és Világos után nem akart élni. Egy 832 kötetes könyvtár és két fiú maradt utána: Sándor és az ifjabb Ferenc. - Veress Sándor (1828. Sarkad - 1884. Bukarest) Elemi iskoláit Sarkadon (minden bizonnyal a mai református szeretetotthon helyén álló épületben) végezte, felsőbb tanulmányait Debrecenben. 1848-ban a két fiú honvédnak áll. Sándor Bem erdélyi hadseregében harcol, a szabadságharc leverése után követi eszményképét, Kossuth Lajost a törökországi emigrációba. Keze, zsebe üres. Kitanulja, igazából „ellesi” a szabómesterséget , s láss csudát, sok pénzt keres, mert kitűnő munkát végez, s ennek híre megy. Jó emberismerővé válik, tanul a saját tévedéseiből s van célja. Nem adja fel, soha, sehol. Félretett pénzén előbb Párizsba, majd Londonba megy. Utóbbi helyen, un. földmérnöki (geodéta) diplomát szerez. Kossuth tanácsára Bukarestben telepedik meg, hogy „közel legyen, ha hívja a Haza”. Szakmai tudásának, megbízhatóságának  híre megy, rábízzák Románia első vasútvonalának tervezését (1869, a Bukarest - Giurgiu vonal), majd jön a Varciorova (Turnu-Severin) - Pitesti vaspálya. Felméri (kataszterizálja) a román fejedelmi (később királyi) birtokokat, többek között Sinaiát, a későbbi román királyok  nyári luxusrezidenciáját. Közben megszervezi a Bukarestben élő magyarokat, lapot szerkeszt és ír. Megírja nagyszerű könyvét: A magyar emigratio a Keleten címmel (1877.) A mű stílusa, szerkezete és mondanivalója egyedülállóan  olvasmányos és elgondolkodtató. Méltán nevezik az 1848/49-es magyar emigráció Mikes Kelemenjének. Beke György, a 2007-ben elhunyt erdélyi író  nem véletlenül adja 1976-ban (nehezen, cenzúrázva) megjelent könyvének a címet: Veress Sándor tolla és körzője. Nem mellékesen, igazi tudós módjára, elfogulatlanul, figyelmesen tanulmányozza a fiatal Romániát, a román népet és politikusait. Előrelátása, jóslatai, figyelmeztetései az utóbbi 100 évben kivétel nélkül „bejöttek”.   A szó legjobb értelmében vett polihisztor volt.  A román király, I. Károly a legmagasabb érdemrendet, a Coroana Romaniei - t adományozza neki. Az egyik neves román politikus felkérte, hogy legyen országa közlekedésügyi minisztere, bizonyos apróságok ellenében, úgymint: térjen át az ortodox hitre és vegye fel a román állampolgárságot. Veress Sándor tisztelettel megköszönte a bizalmat, de mint mondotta, neki egy életet és egy hazát adott az Isten és az neki éppen elég. Ravatalánál Emanoil Lahovary, a király udvarmestere, diplomata azt mondta özvegyének: „Asszonyom, én bejártam az egész művelt világot, de olyan becsületes emberrel, mint Veress Sándor, sehol sem találkoztam.” Régi vita a filozófiában, irodalomban, hogy tehetségnek és erkölcsnek mi köze egymáshoz? Veress Sándor a példa arra, hogy olyan ez, mint a jobb láb és a bal láb. Egyik vagy másik nélkül az ember nyomorék.  Az ő mindent átható jellemvonása a hűség. Hűség a tudáshoz, az igazsághoz - hűség a hazához és önmagához. -Veress Endre (1868, Békés - 1953, Pécs) - Veress Sándor és Birizdó Lujza nagyobbik fia. Román világban, német iskolába jár. A családban csak magyarul megy a szó, így hát három nyelven kitűnően ír és beszél. Az apa halála után Kolozsvárra költöznek, a város egyetemén végez történelem-földrajz szakon. Közben a kereskedelmi akadémia hallgatója is, majd Bécsben diplomatikai-nemzetközi tanulmányokat folytat. Az I. világháborúban a román ügyek szakértője a magyar kormánynál. Szenvedélye a történelem, leginkább a levéltári kutatás. Bejárja szinte egész Európát, fő érdeklődési területe a magyar-román-erdélyi anyag. Mindent, amit valaha a magyarokról, románokról és Erdélyről írtak, összegyűjti. Több ezer dokumentumot másol le, ami közel száz kötetre rúg. Hihetetlen teljesítmény - vita nélkül ő a XX. század legnagyobb magyar forrásközlője. Másik kiemelt témája Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király kora (1571/1576 -1586), a lengyel-magyar sorsközösség. Egyértelműen bizonyítja, hogy Báthory István végső célja lengyel-erdélyi összefogással a török kiűzése, a három részre szakadt ország területi egységének és függetlenségének helyreállítása. Veress Endre 1928-ban itt volt Sarkadon, amikor  apja születésének 100. évfordulóján a református paplak falán felavatták a ma is látható márvány emléktáblát. -Veress Sándor II. (1907, Kolozsvár- 1992, Bern). Veress Endre és Méhely Mária énekművész fia, Veress Sándor unokája. A zene iránti vonzalom, hajlam, mely a dédapa Veress Ferenc lelkésztől bizonyíthatóan végigkísérte az utódokat, az ő személyében „fordult termőre”, amibe nyilván az anyai gének is besegítettek. 1923 és 1927 között Kodály Zoltán diákja zeneszerzés szakon, majd 1933-ig Bartók Béla egyik kedvenc tanítványa zongora szakon. Bartók hatására fordul a magyar népzene felé. 1930-ban népdalgyűjtő útra indul a moldovai magyarokhoz. Nagy szó! A  román hatalom ugyanis egyetlen erdélyi vagy magyarországi kutatót sem enged a csángók közé. De, mint kiderült, a Veress névnek még mindig tekintélye van Bukarestben... Nem éppen zökkenők nélkül 130, addig ismeretlen csángó népdalt

Volt egyszer egy erdélyi magyarság		2022.12.28. 00:00
Atzél Ferenc Volt egyszer egy Erdélyi Magyarság (c. folyóirat)   Valamikor a tavalyi év folyamán ismeretlenként felhívott valaki, hivatkozva egy közös ismerősre, hogy írnám meg az Erdélyi Magyarság folyóirat történetét, amit reflexszerűen elutasítottam. Nem beszélve arról, hogy ez egy igencsak hatalmas munka lenne, de túl ezen, a kezdeti lépésekről ugyancsak hiányosak az ismereteim. Ezzel az ügyet le is zártam. Időnként felsejlett ez a kérés, de minden esetben túltettem magam rajta. Egy idő után elkezdtem töprengeni. Igaz, hogy egyes dolgok ismeretlenek, de a kezdet kezdetén lévő dolgok közül vannak olyanok, melyeket ma már egyedül csak én ismerek, s ennek akár rövid, hiányos leírása is a későbbiekben érdeklődésre tarthat számot. Bolsevik, elvtársi önkritikát gyakoroltam, s úgy döntöttem, hogy ha bár hiányosan is, de röviden néhány dolgot azért talán érdemes lenne papírra vetnem. Kezdjük az elején. A lapról nem tudtam semmit, Köteles Pali keresett meg, hogy vállalnám el a lap terjesztésével kapcsolatos munkát, felhasználva kül- és belföldi ismeretségeimet. Ez valamikor 1990 végén, ’91 tavaszán volt. A szerkesztőség a Kuny Domokos utcában működött, de a lap kiadója a Magyar Világ Kiadó Kft. a Benczur utcában, a Magyarok Világszövetségével szimbiózisban. Ez a kiadó adta ki az Új Magyar Hírek-et, a Világszövetség „hazacsalogató” lapja, a Magyar Hírek jogutódját. Erről tudni kell, hogy utóbbit a lap munkatársai privatizálták, átvitték a Kft-be, átvéve annak az egész világra kiterjedő terjesztői hálózatát, s teljes, tökéletesen működő infrastruktúráját. A Magyar Hírekről nem sokan tudják, tudták, hogy az ugyanúgy, mint Magyarok Világszövetsége, a legszigorúbb pártfelügyelet alatt állt, egyidejűleg a titkosszolgálat is folyamatosan rajta tartotta szemét. Ennek kirívó példája volt, hogy ha valaki Nyugatról családi látogatásra beutazott, akkor a fényképes vízumkérelmet 7 példányban kellett kiállítania. A határon elvett példányokból egyet mindig a Világszövetség kapott meg az illető címével, adataival. Ezt regisztrálták, s ettől fogva rendszeresen küldték a delikvensnek a „hazacsalogató” lapot. Ezekből a kartonokból néhány száz még hosszú ideig fellelhető volt a Világszövetség összevillázott iratai között. Örömömre szolgált, mikor teljesen véletlenül rokonom, Bánffy Endre kartonja került a kezembe… Csak egy apró adalék, hogy az MVSZ mennyire a nomenklaturához tartozott: közvetlen „K” vonallal rendelkezett. Hogy ez mit jelentett, aki kíváncsi, az nézzen ennek utána. És itt egy kis kitérő. Az Erdélyi Magyarságot „újság” formátumban Zolcsák Pista adta ki Sao Paolóban. Pista már a rendszerváltás előtt széles, élénk magyarországi kapcsolatokkal rendelkezett, s önként adódott, hogy a lap a jövőben itthon jelenjék meg. A Kft. felmérte, hogy az Erdélyi Magyarság ugyan, mint kicsi falat valószínűleg nem hoz sokat a konyhára, de presztízsértéke annál nagyobb s a „Nagy Testvér” farvizén adott esetben a lap majd csak elboldogul. Ez a számítás be is vált. Az (Új) Magyar Hírek, jól bejáratottan, az elején továbbra is termelte a devizát, nyereséges volt, de a bevétel fokozatosan csökkent az emigráció fogyása és átalakulása következtében. Elérkezett az a pont, amikor a Kft. úgy döntött, hogy mindkét lapot megszünteti. Ekkor merült fel az a gondolat, hogy alapítványi formában kellene azokat tovább vinni, hiszen mindkét lap missziót tölt be. Az alapítványi szervezésbe én nem folytam bele, annak csak eredményéről értesültem. Köteles Pali hirtelen tragikus halála azonban egyszerre minden feladatot rám hárított. Az elképzelés az volt, hogy a megalakuló két alapítvány kifizeti a Kft.-nek a lapokkal kapcsolatos eddigi veszteségeit, s a Kft. ennek fejében minden jogáról lemond, és a teljes infrastruktúrát is átadja. Bútorokat, teljes nyilvántartást, irodai berendezéseket. A veszteség mértékét az Új Magyar Híreknél 21 millió Ft-ban, míg az Erdélyi Magyarságnál 7 millióban állapították meg. Ez egy ügyes adásvételi szerződés álcázása volt. A pénzt Köteles Pali megszerezte, de az ő  tragikus, hirtelen halála miatt a korábbi részletekről már nem értesülhettem. Ezekről menet közben semmit nem tudtam, csak mende-mondákból, miszerint az ügy Antall József elé került, aki, mivel sokat hallott Édesapámról, áldását adta az ügyre. A parancsot az anyagi támogatás folyósítására a Szerencsejáték Zrt. kapta, s magát a levezénylést Csurka Pista, mint az MDF akkori alelnöke. Ez zökkenőmentesen meg is történt. A Benczur utcai épületben szép számmal privát lakók is voltak, akiket a Kft. mély csendben kivásárolt. Majd, amikor mindenki kiköltözött, az így megszerzett jelentős ingatlanrészt eladták a Világszövetségnek. A szerkesztőségeknek így menniük kellett. Jeszenszky Géza személyes közbenjárására először az MTI székház fogadott be minket, majd utána a DTEI (Diplomáciai Testületeket Ellátó Intézmény) a Naphegy utcában adott bérbe jutányos áron lakásokat. Ide már az alapítványok, Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány és a Magyarok Világlapja alapítvány, ill. a szerkesztőségek költöztek. Az Erdélyi Magyarság főszerkesztőjének logikusan Mátyás B. Ferencet kértem fel, aki mint Köteles Pali munkatársa már a kezdetektől a lapnál volt. Később, amikor az alapítvány már az Ő fizetését sem tudta folyósítani, munkáját a továbbiakban ingyen és bérmentve Lipcsey Ildikó vette át. Az újonnan alakult Magyarok Világlapja alapítvány átnevezte az Új Magyar Híreket Magyarok Világlapja címre, melynek főszerkesztőségére Albert Gábort kerestem meg. A kezdeti prospe*rálás után elkezdődött egy lassú haldoklás. Amikor a Naphegy utcai bérek már megterhelőek voltak, Zolcsák Pista a Soproni úton vásárolt épületében ingyen és bérmentve rendelkezésünkre bocsátott megfelelő helyiségeket, azzal az ígérettel, hogy később egy esetleges vevő továbbra is díjtalanul tűrni fog minket. Egy idő után a vevő kérésére összébb szorultunk. Igencsak spártai körülmények között, de az Erdélyi Magyarság továbbra is életben volt. A Magyarok Világlapja az emigráció átalakulása folytán elkezdett haldokolni, majd aztán, lassacskán meg is szűnt. Az Erdélyi Magyarság még hosszú évekig élhetett volna, mivel, Mádl Ferenccel fenntartott személyes kapcsolatomnak köszönhetően, Orbán Viktor kormányrendelettel 30 millió Ft. támogatást rendelt el, amiből a lap, még ha a jövőben semmi támogatást sem kapott volna, hosszú-hosszú évekig folytathatta volna működését. A pénzt átutalása a Kulturális Minisztérium feladata lett volna. A miniszter kabinetfőnöke Ferencz I. Szabolcs volt, aki Erdélyt röviddel azelőtt hagyta ott. Neki kellett volna az összeget folyósítania, ő azonban azt nyíltan megtagadta azzal, az indoklással, hogy az Alapítvány a Magyarok Világszövetségének elnökével, Patrubány Miklóssal szimpatizál (sic!). Nemes egyszerűséggel közölte, hogy egy ilyen kormányrendelet őt semmire nem kötelezi. Ennek megfelelően az alapítvány rövid időn belül megszűnt, s ezzel a lap is. Volt egyszer egy Erdélyi Magyarság.

Danjanics levelét		2022.03.07. 00:00
SZABÓ ISTVÁN : Damjanich János levelét megírta   Negyvennégy csatában  parancsnokolt, mind a negyvennégyet megnyerte. És hivatalosan még mindig 44 éves volt, mikor  október hatodikán, Aradon ő is bitófára került. 1804. december 4-én született. Hadvezérként - futballnyelven szólva - gyakran a 90. percben egyenlített és győzött. Jó néhány dicsőítő jelzőt kellett elviselnie, mint „a szabadságharc oroszlánja”, vagy „a vadrác”, meg a „bátrak bátra”, vagy az akadémikusan hangzó „Semper Victor” (mindig győztes). Katonái egyszerűen úgy emlegették, hogy az Öreg, ő meg úgy tett, mintha ezt nem tudná, és legendás szakálla mögött elégedetten somolygott. Az öreg a régi magyar nyelvben nem csak vénembert jelentett, hanem azt is, hogy erős, nagy, hatalmas. Például: Öregisten, öregágyú, öregbalta.  Az Öreget hatalmas, csatazajt túlbömbölő hangerővel áldotta meg a természet. Hatalmas volt higgadtsága és hirtelen haragja is. Esetében e kettő nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. Az isaszegi csata golyózáporában hidegvérrel, szinte egykedvűen szivarozott, csak akkor kapta el a méreg, amikor oly kedvelt dohánytermékét kilőtték a kezéből. Nagytermetű, nagyevő, nagyivó és nagyszívű. Kossuth úgy beszélt róla, mint „kinek lépteivel a győzelem jár, s ki odalent a rácoknak ismeretes és méltán rettegett ostora.” Erős volt a háborúban, erős az élcelődésben, iróniában és erős szemben a halállal.  Morcos-karcos humora mesterien oldotta az ütközetek előtti és alatti feszült pillanatokat.  Szolnoknál, a tavaszi hadjárat „nyitómérkőzésén” egy puskaport még nem szagolt zászlóalj hátrálni kezdett. Damjanich odalovagolt és elbődült: Nem erre van az ellenség, fiaim! A hátatok mögött. Mars vissza győzni!  És győztek. Itt történt az is, hogy egy cingár honvéd hátrafelé loholt. Az Öreg lovaglóostorával végigvágott rajta: Hát milyen magyar vagy te?!  Az anyád úristenit!  A legény megszégyenülten visszafordult, majd ő megmutatja... Megmutatta.  A csata után kitüntették. Soha nem várt el alárendeltjeitől olyasmit, amit maga meg ne tett volna. Értette a magyar katona lelkét, aminek magva a példaadás, és nem csak az Előre, hanem az Utánam parancsszó is. Szerb létére  egyik leghűségesebb bajnoka lett a magyarok hazájának. Megemlékezéseken szokták idézni szavait: „Én az elárvult szegény hazáért, e szabadságért vívó nemzetért tenni és ha kell, meghalni tudok.” 1849 januárjára rendet tett a Bánságban és a Bácskában, könyörtelenül  elpusztítva a Bécs által felbujtott szerb felkelők fészkeit. És ekkor levelet ír Kuzman Todorovicsnak, a lázadók vezérének, válaszul annak magyargyalázó kiáltványára. Vezérőrnagy a vezérőrnagynak, szerb a szerbnek üzen. „Becskerek, 1849. január 17.Tábornok úrnak előző hó 21-én a szerb harcosokhoz intézett kiáltványa véletlenül hozzám is eljutott. Mint katona és mint ezen elárult ország polgára - melyért abból a szent meggyőződésből harcolok, hogy ügye igaz - kötelességem erre a kiáltványra a következő nyilatkozatot tenni. Vitathatatlan: a vezér egyik legfőbb kötelessége, hogy olyan lelkesedéssel töltse el csapatait, amely a legnagyobb tettek végrehajtására is képessé teszi őket. Dicsőség és megbecsülés a legszebb célok. Ez méltó a becsületes harcoshoz. De egy amúgy is terhelt népet (mármint a szerbeket) igaztalan okokból ösztönözve pusztító harcra késztetni, ezt nem tűrheti a becsületes katona méltósága.” Alább így folytatja: „Ön felszólítja a szerb nemzetet, hogy rázzák le magukról a magyar igát. Szomorú bizonyíték ez arra, hogy még intézményeit sem ismeri azon nemes nemzetnek, amely ellen ilyen éles beszédet tart. Ez hihetetlen fájdalommal tölt el, hisz ilyen és hasonló okok taszíthatnak ezreket szerencsétlenségbe. De most őszintén kérdem Öntől: élveztek-e valaha  Magyarországon a határőrvidékek (vagyis a szerbek, horvátok, románok) olyan szabadságot, mint amilyet nekik az előző évi országgyűlés megadott? Tábornok Úr, tegye kezét a szívére és mondja meg nekem: nem történnek-e a legméltatlanabb machinációk, hogy a népeket egymás elleni elkeseredett harcba kergessék? Ön bennünket vádol, Tábornok Úr, hogy ölünk, gyújtogatunk és fosztogatunk, ugyanakkor ezt a keserű szükség hozta magával. És én, Tábornok Úr, aki szintén az Ön nemzetéből származom, én voltam az első, aki abba a szomorú helyzetbe került, hogy ezt kellett tennie. De minket ez a balsors csak ott ért, ahol ellenállásba ütköztünk, ahol megtámadtak bennünket, és ugyan mely nép volt valaha is kíméletes ilyen helyzetben? Vagy nem a szerb nemzet volt-e az, amelyik a legelképzelhetetlenebb szörnyűségeket elkezdte, amely minden emberi és népjogot elvetett és a legszörnyűbb borzalmakat követte el...s ezzel kikényszerítette a megtorlást. Tábornok Úr, a vitéz, akinek elméje emelkedett és lelke nemes, soha nem nézi le ellenfelét, hiszen gyalázat lenne (számára), ha méltatlan ellenféllel állna szemben. De csak becsüljön minket Tábornok Úr csekélynek. Egy csapással akar minket megsemmisíteni, hogy nyom se maradjon utánunk. Ön ördögnek állítja be azt a nemzetet, amellyel időnként - az a megtiszteltetés érte, hogy - ellenfélként állhat szemben. Sajnálom, hogy azt a tiszteletet, melyet én az Ön személye iránt eddig tanúsítottam, ennyire megsérti. Azt kívánom Önnek, hogy egyszer még, mint kis csapatom vezére egymással szemben állhassunk s ezt a kérdést csatában döntsük el.” Ennyit a levélből. A lényeg világos. Határozottság, bátorság,  nagy szellem és erős jellem. Damjanich tulajdonképpen saját magát írta meg. Halála percében is hű maradt Magyarországhoz, önmagához és humorához. Az akasztófa alatt láthatólag csak az bosszantotta, hogy nem maradt idő végigszívni kedvenc szivarját. Más nem. Nem  engedhette, hogy élete utolsó pillanatába belerondítsanak azok, akik őt sose győzték le.

Erkölcsi balkanizmus		2022.02.26. 00:00
Tőkés László „Romániában dühöng a politikai és erkölcsi balkanizmus” Kolozsváron ülésezett péntek délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács választmánya. Ennek apropóján tartott sajtótájékoztatót Tőkés László, az EMNT elnöke és Sándor Krisztina ügyvezető elnök a szervezet kolozsvári székházában. A sajtóértekezlet elején Tőkés László megemlékezett a nemrégiben elhunyt Király Károlyról, aki a legkeményebb nacionálkommunista diktatúra éveiben is nyíltan kiállt az erdélyi magyar közösség védelmében, s tiltakozott a magyarság jogfosztottsága ellen. Az EMNT elnöke említést tett továbbá Beke István és Szőcs Zoltán ügyéről is, melynek kapcsán elmondta: üdvözlendőnek tartja a székely politikai foglyok kikerülését a román börtönből, ugyanakkor „az RMDSZ szégyene az, hogy pozícióit kihasználatlanul hagyva nem állt a sarkára, s nem tudta vagy nem akarta kiszabadítani igazságtalan fogságukból a székely hazafiakat”. A kormányválság és az újonnan megalakult román kormány kapcsán Tőkés László megállapította: Romániában dühöng a politikai és erkölcsi balkanizmus. „Íme, hogyan egyesül a vörös pestis és a nemzeti liberalizmus! A PSD és a PNL kiábrándító érdekházassága élén az a szász származású Klaus Iohannis államelnök áll, aki nemrég még – emlékezetessé vált, a magyar nyelvvel gúnyolódó beszédében – azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy eladják Erdélyt. Iohannis ismételten válságba taszította az országot, s mindeközben arról szónokolt, hogy Romániának elege van a válságokból. Ez nem más, mint a magas szintű, nagyképű demagógia minősített esete! Megállapíthatjuk: a PSD és a PNL becsapta választóit, s immár mindenki számára világossá vált, hogy semmilyen elvi alapja nincs politikájuknak” – mondta az EMNT elnöke. Aki ugyanakkor rámutatott: az RMDSZ ismét a többségi zsákmánypolitizálás részesévé vált, s nevével legitimálja a szociáldemokraták és nemzeti liberálisok szörnyszövetségét. „Sajnos az RMDSZ-ről is elmondható, hogy becsapta szavazóit, ráadásul ki van szolgáltatva a koalíciós többségnek, elveszítve ezzel maradék érdekérvényesítő képességét, s elnyomott kisebbségként hitelesíti elnyomóit. A kérdés csak az, hogy mit kap cserébe az RMDSZ mindezért? Fájó továbbá megállapítani, hogy a kormányprogramban nagyítóval is nehéz magyar vonatkozású ügyeket találni. Hová lett az autonómia, a magyar nyelvű felsőoktatás, a magyar nyelvű orvosképzés vagy épp a restitúció kérdése? De ugyanígy szó sem esik a forradalomhoz és a bányászjáráshoz kapcsolódó igazságtételről sem. Ezek fényében újra és újra hangsúlyoznunk kell: nincs az a pénz, amelyért megérné lemondani emberi, közösségi és nemzeti jogainkról, hiszen ha megtesszük, úgy közösségünk egésze vész el” – mutatott rá Tőkés László. A múlt évben fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő EMNT-s demokráciaközpontok hálózata (www.emnt.org/irodaink) továbbra is várja a honosodni vágyókat, valamint mindazon erdélyi magyar állampolgárokat, akik segítséget kérnek az állampolgársághoz kötődő ügyintézésben – jelentette ki Sándor Krisztina. Az EMNT ügyvezető elnöke elmondta: idén januártól októberig megháromszorozódott a magyar állampolgárságot kérelmezők száma, s ez annak is köszönhető, hogy a szervezet már év eleje óta következetes tájékoztató kampányt folytat a témában, valamint rendszeressé váltak a terephonosítási kiszállások is, melyekben Magyarország csíkszeredai és kolozsvári főkonzulátusai is partnerek. „Érdemes felhívni mindazok figyelmét, akik még nem éltek az egyszerűsített honosítási eljárás nyújtotta lehetőséggel, és részt kívánnak venni a közelgő magyarországi parlamenti választáson, hogy legkésőbb december közepéig adják le kérelmüket, hogy még idejében megkaphassák a magyar állampolgárságot, ezt követően pedig élhessenek szavazati jogukkal” – mondta Sándor Krisztina, aki felhívta a figyelmet a magyarországi választói névjegyzékbe való regisztráció fontosságára is. Ez utóbbi kapcsán szintén tájékoztató kampányba kezdett az EMNT, valamint létrehozták a www.valasztas.info internetes oldalt is, ahol a regisztrációval kapcsolatos minden fontos információ megtalálható. „Mindazok, akik korábban már regisztráltak, de nem emlékeznek, milyen címre kérték a választói borítékot, vagy időközben adatmódosulás történt esetükben, meg kell újítsák regisztrációjukat, melyben az EMNT munkatársai szintén segítenek” – jelentette ki az ügyvezető elnök. A sajtótájékoztató zárásaként elhangzott: az EMNT és a Reconstructio Egyesület idén is megszervezi immár hagyományossá vált román–magyar konferenciáját – a járványhelyzetre való tekintettel és a tavalyi évhez hasonlóan az online térben. A december 2-án 17 órától kezdődő konferencia az Interetnikus kapcsolatok az önkormányzatokban és a népszámlálás címet viseli, az eseményen pedig részt vesz Tőkés László püspök, Szilágyi Szabolcs újságíró, az „Unguri despre unguri” podcast ötletgazdája, Allen Coliban, Brassó polgármestere, Dominic Samuel Fritz, Temesvár polgármestere és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, az Erdélyi Magyar Szövetség társelnöke. A beszélgetést Sándor Krisztina moderálja. Az esemény online az EMNT Facebook-oldalán (www.facebook.com/emnt.org), valamint a ZOOM alkalmazáson keresztül lesz elérhető. Azok számára, akik az utóbbi online felületen kívánják követni a konferenciát – szinkrontolmácsok segítségével – fordítás is biztosított lesz. A ZOOM-os felületre való belépéshez szükséges linket bárki megtalálhatja majd (a konferencia kezdetét megelőzően) a rendezvény Facebook-eseményének leírásában és az EMNT Facebook-oldalán – közölte ma az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári sajtóirodája.

Szabadság 1989		2021.12.15. 00:00
Serdült Benke Éva   A szabadság kézfogása, 1989             A hajnali Budapest december végi párás, ködös utcáin lassan haladt a tizenkét autóból álló konvoj. Az Ausztriából érkezettek teherautói, mikrobuszai mögöttünk sorakoztak, legelöl pedig a magyar vöröskeresztes kocsi tartott a határ felé. Kétnyelvű hivatalos irattal rendelkeztünk, mely szerint a szervezett konvoj a magyar és osztrák Vöröskereszt adományát viszi Romániába. A sűrű köd Biharkeresztesig elkísért, ott megkaptuk az ingyen benzint, még filmet cseréltem a fényképezőgépemben egy kabát sötétségébe bújva, megszámoltam az éppen mellettünk álló máltai segélyszervezet kamionjait, éppen harmincnégy volt, s már indultunk is a határra.             A torkom ugyanúgy összeszorult, mint máskor is ezen a helyen, a román határon. Az idegességtől, a félelemtől? Az itteni határátkelések minden alkalommal remegő idegességet váltottak ki belőlem, szorongást, a megaláztatástól való félelmet. Alig három hete jártunk Nagyváradon ellátni a nagymamát karácsonyi eleséggel. Csomagjainkat vizslató tekintettel vették szemügyre, aztán mindenbe bele is túrtak, a gyógykenőcs tetejét felnyitották, s én kiszáradt torokkal vártam, mibe fog még belekötni a vámos. Most ismét itt vagyok a határ előtt. A román kiskatona széles mosollyal mutatja a győzelem V betűjét, s int, csak előre. A zászlórúdon nemzetiszín zászló címer nélkül, az országnévből, mely a fogadó táblán díszeleg, hiányzik a szocialista megnevezés. No és a vámosok! Mindenki magyarul beszél, bizonyára három nap alatt tanulták meg a magyar nyelvet, ölelgetnek, kérdezik, nem hoztuk-e Pacepa könyvét, szeretnék már elolvasni. Azt nem, de a háromkötetes Erdély történelmét, azt igen, válaszoljuk nagy merészen. Az nem számít már, vihetjük! Utolsó megbeszélés még, hogy Váradon hol állunk meg néhány névre szóló küldeményt leadni, s már indulunk is. Az autók lassan haladnak, az első faluban egészen közel jönnek a gyerekek az autókhoz, narancsot, csokoládét nyújtunk nekik. Arcuk ragyog, a hároméves is ujjaival mutatja a győzelem jelét.             Váradon körülállnak az emberek, az egyik gépkocsivezető szaloncukrot osztogat a gyerekeknek. Bár az arcok mosolygósak, a kérdezők feszültek és indulatosak: ők látják az érkező segélyeket, a sok autót, a rengeteg magyar kocsit csomagokkal megrakodva, de hova kerül mindez? Kik kapják, hol osztják, mikor? Ők még semmiből nem kaptak, az üzletben semmi nincs. A következő napokban sokszor és sokan tették fel nekünk ezeket a kérdéseket. Marosvásárhelyen már megoldást is hallottunk az elosztásra: az élelmiszereket az üzletben román árak alapján bárki megveheti, a befolyt pénzt a helyreállításra, a mártírok családjainak megsegítésére fordítják. Olyan szépen hangzott minden, mint a mesében. Remélem, így is lesz! Nagyon nehéz megoldani az igazságos elosztást egy többszázezres lakosú nagyvárosban! Láttam például Marosvásárhelyen több ezres tömeget várakozni csomagosztásra az ortodox templom előtt, de a kihozott adományokból csak azok kaptak, akik éppen elől álltak. Ennél még mindig jobb a bolti árusítás.             Az első harckocsit Nagyvárad után láttuk, s ott volt az első ellenőrzés is. A katonai kíséretet, melyet az előkészületek során kértünk, nem kaptuk meg, így a konvoj lassan haladt egymást állandóan bevárva. A telegdi hídon harckocsi állt, tetején kicsiny karácsonyfa szerény díszeivel. Ilyent még életemben nem láttam, egyszerre volt megrendítő, szürrealisztikus, elképesztő a látvány! Meg kellett néznem közelebbről! A kiskatonák engedték magukat fényképezni, szélesen mosolyogva pózoltak rátámaszkodva járművükre. Ilyenből szállt ki a diktátor néhány nappal ezelőtt, mikor élete utolsó helyszínére megérkezett. Én is belebújtam, hadd lám, milyen a belseje, hogy ücsörgött benne a Kárpátok géniusza? Semmi érdekes a szűk helyen, megkezdett üveg vörösbor, fekete kenyér, magyar margarin és cigaretta. Én rágógumival gyarapítottam az ellátmányt. Csak akkor néztünk döbbenten egymásra, amikor a parancsnok elmondta, hogy a tegnap, az alkonyi órákban itt öltek meg a szekusok három nyugatnémet állampolgárt, autójukat elrabolták a szállítmánnyal együtt. Ezért vannak most itt ők, biztosítani az utat. A Királyhágón kevés hó fogad, leereszkedünk, aggodalmasan a hegyeket kémlelve, mit rejtenek az erdők. Némán ülök a számomra kirendelt autóban, a vezetőt, akivel hajnal óta együtt utazom, nem merem kérdésekkel zavarni, aggodalmaimat nincs kivel megosztanom. Félek, de látom, mindenki nagyon óvatos. Csucsa következik, majd Körösfő, mindenhol emberek integetnek. Elhaladunk a fenesi laktanya mellett, melyet néhány napja helikopterről támadtak a szekusok, a légvédelem kilőtte a gépeket, a roncsokat még látni, állítólag az ejtőernyős támadók a környező hegyekbe menekültek. Szorongásom elszállt, Kolozsvár már közel van, nem történhet semmi. Már itt is van a kincses város, Erdély gyöngyszeme, Kolozsvár. Sár, köd, félhomály, de a város szabadon lélegzik. Rendőr irányítja a forgalmat, kinyújtom a kezem az autóból, mutatom a V-t. Egy pillanatig tétovázik, hova tegye az irányító botot, hirtelen a térdei közé szorítja, visszaint ő is, mindketten nevetünk. Én még román rendőrrel együtt soha nem nevettem!             Torokszorító, csak sírni lehet, mert mécsesek, kicsi fejfák, nevek, kenyér (minden ember egy kenyér, ortodox szokás szerint), virág, itt emberek haltak meg, lelőtték őket, gyermekeket, fiatalokat, nőket, családapákat. A Continental szálló, Astoria szálló, sörgyár, mind tragédiák színhelyei. Csütörtök délután, december 21-én a tömeg megállíthatatlanul jött, az emberek semmitől se féltek, senki és semmi nem állíthatta volna meg őket, mindenre elszántan csak jöttek, hát lőttek rájuk az egyenruhások. Hogy kik? Mikor derül az majd ki, talán soha nem tudjuk meg…Itt haltak meg, ezen az utcasarkon, ahol éppen állunk. Mi is gyertyát gyújtunk, megfogjuk azok kezét, akik ott némán állnak, románok, magyarok, és együtt mondjuk az imát a halottakért. A virágok, gyertyák között csonttá fagyott fekete kenyér, rajta román felirat: „Ceausescu - féle kenyér” Mellette egy szelet fehér kenyér s a felirat: „Ilyent szeretnénk mi is enni!” Este volt, mire a fellegvár oldalában barátaink házát megtaláltuk. Mindenki él, megvagytok, a katona fiad is sértetlen? Mit is kérdezhetne az ember, ami ennél fontosabb lehetne ma?. A fiam jár az eszemben, hiszen az is hírlik, hogy a magyar csapatok se maradnak tétlen, ha kell segíteni, jönnek, ő meg éppen egy laktanya lakója. Talán mégse igaz a hír… Reménytelen próbálkozás telefonon Marosvásárhelyt, Sepsiszentgyörgyöt, Csíkszeredát gyógyszerelosztás ügyében s magánügyben hívni. Aztán hozzákezdünk a bécsiek gyógyszerszállítmányát kipakolni s osztályozni kolozsvári orvosok, diákok segítségével. Már huszadik órája vagyok talpon, a fáradtságot feloldja valami soha nem tapasztalt lelkiállapot, most mindenre képesnek érzem magam. Közben faggatjuk a kolozsváriakat arról a csütörtökről, a sebesülésekről, az utcai összecsapásokról. Mesélik, hogy az emberek olyan elszántak voltak, akit bekötöztek és járóképes volt, újra csak kiment az utcára minden veszélyt vállalva. Hihetetlen akarat volt az emberekben, hogy személyesen is benne legyenek a sorsuk irányításában, egy fojtogató világ eltörlésében. Barátaink vendégszerető háza táborhellyé változik, akinek nem jut ágy, föld

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk