sorsunkért
sorsunkért
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni,  amit lehet!"
FŐMENŰ
 
KÖZÉLET
 
HISTÓRIA
 
JEGYZETEK
 
FÓRUM
 
SORSOK
 
IRODALOM
 
KÖNYVISMERETETŐ
 
GYEREKEKNEK
 
TÁRCA
 
ÍRNI KELL
 
TUDÓSÍTÁS
 
TUDOMÁNY
 
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
ÍRÓINK VERSEI
 
TÖRTÉNETEK
 
ÉRTÉKEINK
 
A nyergestetői csata

A Magyar Történelem Thermopulai Csatája

Tuzson János őrnagy és 200 székely katonája fejébe vette, hogy a Csíkszereda felé előrenyomuló többezres orosz hadtestet megállítja az utolsó, stratégiailag védhető ponton. A Nyergestetőn.

Talán nem túlzok, ha azt mondom: kevés olyan ókori esemény van, amelyre iskolai tanulmányainkból szinte mindannyian emlékszünk. Leonidász király és 300 spártai katonájának a Thermopülai-szorosban véghez vitt hősi cselekedete ezen kevesek közé tartozik. Meglehet a többség még az „Itt nyugszunk. Vándor vidd hírül a spártaiaknak: / megcselekedtük, amit megkövetelt a haza.” sírversre is emlékszik. Az azóta eltelt évszázadok során számtalan képzőművészeti, irodalmi alkotás dolgozta fel a Thermopülai ütközetet. Néhány évvel ezelőtt még hollywoodi szuperprodukció is készült a csatáról. Pedig, ha úgy nézzük, nem történt más ott, mint 300 spártai – árulás révén

– elvesztett egy csatát a hazájukat fenyegető perzsák ellen.

Aztán mégsem a győző lett a győztes. A szorosban csatát vívó spártaiakra ma az egész világ, mint hősökre emlékszik. A perzsa hadsereg meg eltűnt a történelmi emlékezet süllyesztőjében. Ha azt mondom, Nyergestető, talán csak nagyon keveseknek jut eszükbe bármi is. Bevallom férfiasan, tavaly nyárig nekem sem mondott semmit ez a földrajzi név. Az anyaországban nem tanulunk róla, a köztudatban pedig nincs benne a Háromszéki- és a Csíki-medencét összekötő átjáró neve. Mi az amiért Sólyom László köztársasági elnök, dacolva a román kormányzat és a hatóságok rosszallásával, mégis elmegy oda? Mi is történt ott 160 évvel ezelőtt?

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utolsó napjaiban vagyunk. 200 ezres orosz haderő lépi át az ország keleti határát. Bem tábornok, az erdélyi magyar csapatok vezetője döntő vereséget szenved Segesvárnál. Mindenki előtt nyilvánvalóvá válik, ekkora túlerő ellen nem lehet felvenni a harcot.

Konok emberek a székelyek, ha valamit elhatároznak, a világ minden kincséért sem tágítanak tőle. Ilyen volt a magyar szabadság ügye is. Tuzson János őrnagy és 200 székely katonája fejébe vette, hogy a Csíkszereda felé előrenyomuló többezres orosz hadtestet megállítja az utolsó, stratégiailag védhető ponton. A Nyergestetőn.

Nyergestető a Háromszéki-medencét és a Csíki medencét összekötő átjáró a Csíki-havasok és a Torjai-hegység között. A 895 m magasságban lévő nyereg, hágó az utolsó védhető hely az Ojtozi-szoroson áttörő csapatok ellen. Számtalan véres ütközet helyszíne volt tatár és török beütésekkor.

A sokszoros túlerőben lévő orosz sereg nem bírt a székelyekkel. Tuzson János honvédei 1849. augusztus 1-jén többször is visszaverték az orosz támadást. Mígnem egy román pásztor a védők hátába vezette az ellent.

Kányádi Sándor Nyergestető című versében így ír erről: „Végül csellel, árulással / délre körülvették őket, / meg nem adta magát székely, / mint a szálfák, kettétörtek. / Elámult az ellenség is / ekkora bátorság láttán, / zászlót hajtva temette el / a hősöket a hegy hátán.”


 

Kányádi Sándor: Nyergestető

A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve
Csíkországban, hol az erdők
zöldebbek talán, mint máshol,
ahol ezüst hangú rigók
énekelnek a nagy fákon,
s hol a fenyők olyan mélyen
kapaszkodnak a vén földbe,
kitépni vihar sem tudja
másképpen, csak kettétörve,
van ott a sok nagy hegy között
egy szelíden, szépen hajló,
mint egy nyereg, kit viselne
mesebeli óriás ló.
Úgy is hívják: Nyergestető;
egyik kengyelvasa: Kászon,
a másik meg, az innenső,
itt csillogna Csíkkozmáson.
Nemcsak szép, de híres hely is,
fönn a tetőn a nyeregben
ott zöldellnek a fenyőfák
egész Csíkban a legszebben,
ott eresztik legmélyebbre
gyökerüket a vén törzsek,
nem mozdulnak a viharban,
inkább szálig kettétörnek.
Évszázados az az erdő,
áll azóta rendületlen,
szabadságharcosok vére
lüktet lenn a gyökerekben,
mert temető ez az erdő,
és kopjafa minden szál fa,
itt esett el Gál Sándornak
száznál is több katonája.
Véres harc volt, a patak is
vértől áradt azon reggel.
Támadt a cár és a császár
hatalmas nagy hadsereggel.
De a védők nem rettentek
- alig voltak, ha kétszázan -,
álltak, mint a fenyők, a harc
rettentő vad viharában.
Végül csellel, árulással
délre körülvették őket,
meg nem adta magát székely,
mint a szálfák, kettétörtek.
Elámult az ellenség is
ekkora bátorság láttán,
zászlót hajtva temette el
a hősöket a hegy hátán.
Úgy haltak meg a székelyek,
mind egy szálig, olyan bátran,
mint az a görög háromszáz
Termopüle szorosában.
Nem tud róluk a nagyvilág,
hőstettükről nem beszélnek,
hírük nem őrzi legenda,
dicsőítő harci ének,
csak a sírjukon nőtt fenyők,
fönn a tetőn, a nyeregben,
s azért zöldell az az erdő
egész Csíkban a legszebben.
(1965)

 
ÍRÓINK BLOGJAI
 
SORSTÁRSAK
 
ARCHIVUM
 
Hasznos linkek
 
GALÉRIA
 
IN MEMORIAM
 
Átvett írások
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2021-01-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírdető
 

Legnehezebb magyarnak lenni a Kárpát-medencében!


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre