Utólagos csatlakozások a Szellemi hadjárat a magyar jövőért c. beadványunkhoz  

(Átalvető, 2020. szeptemberi szám.)

"Szellemi hadjárat a magyar jövőért" című írásodhoz gratulálok! Hozzátenni nem tudok és nem is akarok. Hisz az már csak részletkérdés lenne csupán. Azzal meg foglalkozzanak azok, akik azokat kidolgozni hivatottak.

Ötletednek, mely szerint a mai technika adta lehetőségeivel élve javasolod az internet iskolai oktatásba való kiterjesztett alkalmazását,- szívből örülök. Örülök, hisz ezzel az oktatási móddal hihetetlenül nagy lehetőség nyílik a megfelelő szintű, anyanyelven történő oktatására, éljen a diák bárhol a világon: itt, e csonka országban vagy a határon kívűlrekedten, szórványban vagy tömbben.

Mint főleg humán beállítottságú értelmiségi, számomra viszont rendkívüli fontosságú az is, hogy a diákoknak végre esélyük lesz megismerni saját nemzetük történelmét is!

Hangsúlyozom ezt, hiszen annak lehetőségét, hogy az emberek megismerhessék saját maguk igazi múltját, a két, egymást váltó diktatúrában - a vörös kommunizmusban és a szivárványosra sikeredett globalizmus nemzetek felettire és a józanságon kívülire kigondolt "katyvaszvilágában" -  szándékosan, több korosztálytól is elvették. Így aztán nem lehet csodálkozni, egyben szomorú is látni a csillogó szemű fiatalok menetelését itthon és a nyugati világban egyaránt, kiket "mestereik" a kelet-európai egykori kommunista világba visszavágyni tanítanak. Mint megvezetetteket nagyon sajnálom őket, de velők együtt magunkat is ...

Az Átalvetőben folytatásokban közölt Korkép avagy inkább kórkép? című írásomban szorgalmaztam a magyar nemzet történetének, az első évtizedekhez viszonyítva lényegesen hangsúlyosabb jelenlétét a honi oktatásban. Akkor, ennek megvalósításához két tényezőt láttam elengedhetetlennek. Elsőként az iskolában és a főiskolákon tanítandó magyar nemzeti történelem átírására, újrafogalmazására gondoltam. Másodikként egy ennél sokkal nehezebb és általam sokkal időigényesebbnek vélt feladatot jelöltem meg. Egy olyan típusú történelemtanár-képzésére gondoltam, akik ezt a feladatot, ezt a tudást nem feladatszerűen, hanem lélekből, hittel, a téma fontosságáról meggyőződve, nem kényszerrel, hanem mintegy hivatástudatból lesznek képesek a diákoknak átadni.  Hogy az intézetek padsorait egészséges magyarságtudattal bíró, büszke nemzedékek hagyhassák el. Ahhoz, hogy végre "elfogyhasson" az "elvágyódó nemzedékek" hosszú sora és őket leválthassák azok a fiatalok, akiknek ez a megcsonkított ország ne csak "egy terület" , hanem hazájuk is legyen, és akik megtesznek érte mindent azért, hogy itt, ebben a gyönyörű tündérkertben, melyet mi Kárpát-hazának hívunk, érdemes is legyen élni, maguknak és az utánuk következő korosztályoknak egyaránt.

Ha az első feladatra vonatkozólag munkámat már úgy fogalmaztam meg, hogy tudatában voltam a Veritas bizottság ez irányú tevékenységének és így a téma megvalósíthatóságát biztosítottnak láttam, a második feltétel biztosítása felől ilyen érzésem nem volt. Sőt ...! Gondolatod, melyet az államtitkár úr elé terjesztettél, pont ezt oldaná meg és hidalna át olyan, ma nem is ritkán előforduló történéseket, melyekben a „kockás-inges” történelemtanár nem ért egyet az új történelemkönyvből való tanítással, vagy visszaadja azt az igazgatónak, megjegyezvén, hogy ő ebből aztán nem kíván tanítani!

Összegezve tehát elmondhatom: írásomat és egyben magának a témának a megoldását te fejezted be.

Ha majd egyszer a szikét leteszem és a "tudományt" is képes leszek "arrébb tolni",- talán  akkor lesz majd időm és kedvem, hogy írásomat egy szerény kis könyv formájában kiadjam. Ebben az esetben írásod,- a Szellemi hadjárat a magyar jövőért  ennek a kis könyvnek biztosan része lesz. És ebben csupán az lesz a szép hogy a téma felvázolása után a gyakorlati megoldást te fogod jegyezni. Kettőnk közös küzdelme azt hiszem így lesz "kerek", a téma maga pedig, legalábbis magam részéről igazán csak így lesz „elengedhető”. Áldjon meg az Isten!

            Baráti öleléssel     Dr. Szathmáry F. Péter Phd, szülész-nőgyógyász egyetemi tanár