Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

Major-napló		2021.07.20. 00:00
2021. 07. 17. szombat, Pápa. Jegyzet Éjjel óta esik, szinte egyfolytában. Jó langyos, áztató eső ez, és bár néha dörög az ég, de nincs nagy zivatar. Jó ez éppen most, mielőtt elmegyünk tíz napra és magára hagyjuk a kertünket…- igaz, hogy V. Gabi néni gondjaira bízva, de mégis…         Tegnap este Édesemmel kettesben elmentünk a „Kastély” udvarába, egy ingyenes Haydn–koncertre, amelyen egy szimfónia és a D-dúr zongoraverseny is szerepelt, a Budai Vonószenekarral (Pilz József koncertmester és Szokolay Ádám zongoraművész.) A zene jó volt, a zongorista nekem nem nagyon tetszett. (Szokolay Balázs zeneszerző valamelyik utódja).              A zongoraversenyt lehunyt szemmel hallgattam, miközben Szabó T. Attila bácsi és más ismerős arcok merültek fel lelki szemeim előtt, meg a kolozsvári régi koncertterem a Farkas utcában… Amikor újra  kinyitottam a szemem, pár pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. Aztán eszembe jutottak a veszprémi várban, a Püspöki palota előterében (és a nagytemplom előterében) hallott koncertek is, amelyeknél mindig elbűvölt az épített díszletek varázsa.      Ma d.u. – teljesen véletlenül - a Hír TV-ben láttam egy jó dokumentumfilmet az erdélyi unitárius iskolákról, pontosabban a kolozsvári, a tordai és a székelykeresztúri iskolákról. A tudományos munkatárs dr Gaal György volt, a narrátor Nagy András unit. lelkész. Csodálatos volt a kolozsvári Brassai (ez az unitáriusok legnagyobb iskolája) természettudományi és fizikai eszköztárát látni, amely ma múzeum. Azt is nagyszerű volt látni, hogy a mai Brassai-ban 800 feletti tanuló van - 1992-ben volt 15.  A mai Magyar Nemzet Lugas-mellékletében nagy cikk van a „terhes férfiakról”, erről a nyugat-európai és USA-beli őrületről, ami minden természettudományos törvényen túllő, csak azért, hogy a normalitás ellentéte lehessen.   Van egy olyan - számomra érdekes - cikk is, hogy az EU 2025-re ki akarja vezetni az európai közlekedésből a benzinmotoros és dizelmotoros autókat is?! Ez is pont olyan őrült gondolat, mint az LMBTQ-s mozgalom és a többi szellemi őrület, hiszen ezzel megszüntetnének sokszázezer munkahelyet, amellett, hogy sokmillió szegényebb embert megfosztanának az autóvétel lehetőségétől is. Jómagam is emlékszem arra, hány használt autót vettem azelőtt, hogy meg merjem venni az első új autómat. Hat nap múlva kezdődik a 2020-ról elhalasztott olimpia, az az olimpia, ami nézők nélkül és folyamatos Covid-félelemben fog lezajlani. Az az olimpia, amely éppen az olimpiai mozgalom értelmét dobja félre, azt az elvet, hogy a világ fiataljai itt barátságban és a legnagyobb szabadságban találkozzanak egymással és a legszélesebb nézőközönség előtt vívjanak meg az elsőségért. Valóban van egy olyan gonosz háttérhatalom - a középkorban még Sátánnak mondták - amely mindent tönkretesz, ami szép volt ebben a világban, mindent megpróbál uniformizálni, mindent megpróbál józan ésszel nem felfoghatóvá tenni, csak azért, hogy teljes gazdasági hatalmát senki soha többé ne kérdőjelezhesse meg. Szép lassan elpusztítják a Földet, és már csak saját szigeteik maradnak fenn, melyeken nagyon gazdagon és nagyon magányosan élnek majd, de legalább többé nem kell félniük!!!                                                                                                                                            Már megszületett a döntés kormányszinten: az eü. dolgozókat kötelezően beoltják a Covid ellen és a hatvan év fölöttieknek, négy hónappal a második oltás után, beadhatják – kérésre - a harmadik oltást is. Gyanítom, ez még csak a kezdet, mert a vírus variabilitása igen nagy, és ezzel sakkban lehet tartani a világot és jönnek majd az újabb és újabb oltások, természetesen „alapos tudományos megalapozással!” – a fene megette ezt a tudományosságot is, ami napi szinten változik a politika kívánalmai szerint. Újabb érdekes fejlemény a világ pénzgazdálkodásában: minden állam, amely megteheti, aranytartalékokat képez, mert rájöttek - kik is? - hogy mégis az aranytartalékok fejezik ki egy ország gazdasági potenciálját- legalább is a pénzügyekben.       Most küldött Édesem egy beszámolót Tirnován Ariról; nem is tudtam, hogy Ő is júliusi volt, 15-én született. Nagyon tehetséges ember volt, de az élethez nem volt nagy szerencséje; még politikai fogolyként is ült három és fél évet; Pápán nem volt meg a kellő elismertsége. Igazi vagány, az életet nagyon kedvelő és gazdagon élő ember volt, örvendek, hogy ismerhettem, sőt mondhatom, hogy barátok voltunk. Tamás fia is nagyon tehetséges restaurátor és szobrászkodik is mellékesen.

Falusi történet		2021.02.10. 00:00
Falusi történet. Mendegélt…- vagy inkább csak cuppogott a sáros vörös agyagos útfélén. Hirtelen megállt, körülnézett, még a nyakát is megnyújtotta és úgy hallgatta, fülelte a csendet. Aztán lenézett és megnyugodva ment tovább a sok sáros patanyom mentén, hiszen a csorda is mindig erre jár.                                       Ahogy kiért az aszfaltútra, amely mint mindig, most is tele volt kátyúval, - mert minden tavasszal foltozgatták ugyan, de soha nem javították meg úgy igazán – ( Jó ez így is a parasztnak!- más alig járt erre, hiszen ez csak egy zsákfaluba vitt tovább;) - szóval ahogy kiért, gondosan letisztította bakancsáról a sarat és még csoszogott is egy párat, hogy a talpakról is lecsiszolódjon ez a vörös agyagos sár. Ez volt a Kalotaszeg mindenkori jelképe, ez a nehezen megmunkálható, néha már bántóan vörös agyagos sár, amiben mindig rengeteg Szent László-pénz feküdt. Szerette mégis, sok ilyen szentlászló-pénzt gyűjtögetett, mert a másikból – a lejből, forintból- úgy sem gyűjthetett volna soha. Ahhoz azokból alig jutott neki valami; azt mások gyűjtögették, akiknek nem volt ilyen kérges, repedezett bőrű a keze és nem voltak óraüvegszerűen felhajlott körmei.                                                                                  Alig hogy betért  a falu szélső házai közé, elkezdtek ugatni a kutyák… ahogy haladt, kicsit meggörnyedten, a kutyaugatás hullámszerűen terjedt tovább házról-házra, mindenkit figyelmezve, hogy valaki jár az úton. Talán rosszban sántikál?!- Nem félt, már kisgyerek kora óta együtt járt a kutyákkal erdőn-mezőn és bár tudta ugyan, hogy a láncon tartott kutyák még a gazdáik számára is veszélyesek tudnak lenni, ő minddel megbarátkozott pillanatok alatt.                                                               Biztosan és erősen kimért léptekkel haladt egy bizonyos ház felé, egy ház felé, amely nem volt sem nagyobb, sem kisebb a többinél, olyan a tájba és a szürkeségbe süppedő ház volt, ahol generációk óta éltek és haltak meg az emberek, észrevétlenül. Régen épített ház, de a konyhája és az egyetlen szoba meleg és elég világos, éppen megfelelt a lakói igényeinek. Most is két generáció lakott benne: Bözsi a már kissé elvirágzott, harmincas – soha el nem kelt- menyecske és öreg szülei, akiknek igen fontos volt, hogy Bözsi gondozza őket. Nem éltek soha jól, sem könnyen, alig-alig mozdultak ki a faluból, fődjük is kevéske volt, az is nagyon agyagos, meg tele nagy tengeri üledékes mészkődarabokkal és sok gyommal, szúrós gyomokkal… mintha az életük tükre lett volna. Szántáskor, az utóbbi években, bizony mindig nagyon elfáradt az öreg is, hát még a két csontra táplált lova, amelyeknek a bordái között orgonálni tudott a Vlegyásza szele.                                                                                             János csak ment tovább, át a falun és nem gondolt mindezekre, Ő csak Bözsire gondolt, meg arra, hogy végre egy hét erdőjárás után, meleg ételt ehet és meleg ágyban aludhat, sőt – ha minden jól megy- akkor még Bözsit is megölelgetheti; hiányzik az mind a kettejüknek. Az öregek majd csak elalusznak ilyenkor a konyhában, ott úgy is melegebb van… és nekik már mindegy, nem virít ki közöttük a „pünkösdi rózsa”. Felnézett az égre, amit félig eltakart a házak lecsúszó füstje és megállapította, hogy holnap is ilyen szomorú, hideg és borús idő lesz; nem baj, akármilyen, akkor legalább nem bújnak ki Bözsivel az ágyból, legfeljebb valamit falni.                                                                                    Elért a házhoz és egyszerre csak elbizonytalanodott: ki is ő valójában, hogy ide merészkedik így minden pénz és minden ajándék nélkül és eszi a mások kenyerét, azt az igen nehezen megkeresettet és még be is akar bújni a Bözsi mellé az ágyba, pedig mind a ketten tudják, hogy ebből soha házasság nem lesz és előbbrejutás sem.  A sors vagy ő zörgött-e bé a kapun?!- már azt sem tudta, csak úgy átlépte a küszöböt és megcsapta a konyha áporodott ételszaga, az öregség és a szegénység szaga…- meg az ezzel járó szívességé, kedvességé, jóságé. Hirtelen illatossá lett körülötte minden és ekkor vette észre azt is, hogy a konyhai pad szépen van faragva és szépen kifestve és az ablakkeretek is. Itt nem a gazdagság jele volt ez, mert a kalotaszegi ember szép díszes faragásokkal, hagyományos népi festéssel kidíszítette a szerény kis házát, ez volt belevésve a génjeibe, ez az ősrégi szokásrend, amely fennmaradt, mint a templomaikban az istentiszteletek alatt az ülésrend. Nem szabadott, nem lehetett azon változtatni, nem is változott az, sem a háborúkban, sem a kommunizmusban, sem azelőtt vagy azután, évszázadok óta.                                                                       Belépett és mondott egy jó hangos „adjon Isten jónapot”-ot és köszönte az Isten hoztát. Bözsi már a kemence mellett tüsténkedett, alig nézett hátra a válla fölött a bejövőre. Tudta Ő , hogy ki jön és azt is, hogy mit akar?- mit is szeretne. Végső soron Ő is azt akarta, nem volt neki falubeli kérője, szeretője, valakije, akivel eldicsekedhetett volna a szombati bálban. Egyszerű háziruha volt rajta, alatta-felette nem sok, csak a lajbi, amit szépen kihímzett valaki valamikor. Jó bögyös menyecske volt, a tejéből, ha lett volna, két nyápicz úrigyerek is szophatott volna. Nem volt gyereke, de Isten ments, hogy lenne!- miből tartaná el?

Írni kell !	N.M.G.	2021.01.05. 00:00
Írni kell….                 Írni kell, még akkor is, ha betűnként szedem össze remegő kézzel, mert nem-írni nem lehet ebben a félelmetes korban, amikor a levegőeget beszövi a vírus, a legfélelmetesebb, amit eddig ismert az emberiség…és ha mindez nem is igaz, az viszont nagyon is az, hogy a félelmeket mesterségesen keltők- és fenntartók olyan börtönöket kényszerítenek ránk, amilyenek talán Guantanamóban lehettek. Ezért tehát írni kell, mert a nem-írás egyenlő azzal, amit a költő mond: vétkesek közt cinkos aki néma.             Írni kell azért is, mert az ember társas lény már a tűz feltalálása óta , amely mellett együtt ült, és ez a karantén pont ezt veszi el tőle egyre jobban: a társas lét lehetőségét és hitét is lassan.             Írni kell azért is, mert az írás, a beszéd, még a dadogás is, az emberi értelem kifejezője és ha  csak így tudjuk megtörni a hallgatás falát, ha legalább írásban kimondjuk vélt vagy valós igazságainkat, akkor egyértelmű hogy írni, szólni kell.             Írni kell azért is, mert lehet, hogy az utódainknak csak ez marad tanulságául ennek a teljesen eszement kornak, amikor az emberi tudás és műveltség száguld egy sötét alagútban, aminek nem látjuk a végét… és lehet, hogy ez az alagút egy mély akna, amibe tulajdonképpen belezuhantunk, mert belelöktek.             Írni kell azért is, mert ha nem válunk madárrá és nem tanulunk meg énekelni és repülni, akkor nagyon szomorúak leszünk és nagyon a tudatunk foglyai… meg az ember szabta, esztelen határoké, amelyek sokkal rosszabbak, mint annak idején a „Vasfüggöny” volt..             …- Amikor írok, akkor velem vannak a barátaim, velem van a Haza, velem van a természet és akkor egészen szabadnak érzem magam; a papír nem feleselget és nem akar karanténba zárni és nem riasztgat, mint a rémálmaim.             Írni kell, mert nem-írni nekem nem lehet, mert csak így tudom megőrizni ép lelkemet és eszemet és csak így tudom szeretni, Istenem, világod ama részét, amely még nem eszement és nekem hazámnak szenteltetett.               2020. 10. 23. Pápa (kalitka)

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk