SPALLER ÁRPÁD                  Száz éves a Székely Himnusz

2.r.

1940. szeptember

A második bécsi döntés az egész magyarság, és ezen belül az erdélyi magyarság életében nagy változást hozott. Ez a változás felszabadította a 22 éve természetes nyelvi közegétől elzárt erdélyi szellemet. Az anyaföldhöz való lelki kötődés – bár sok ellenszéllel tompítva – de a menekültek körében is élt és éltette az erdélyi szellemet, aminek egyik kicsiny, de határozott része volt a Székely himnusz is.

Ha eddig csak egy szűk réteg, nevezetesen az erdélyi menekültek és azok között is inkább a SZEFHE régi és új tagjai valamint holdudvara tudta, hogy egyáltalán létezik a Székely himnusz és azt, hogy kik a szerzői, akkor az 1940 szeptemberi események kapcsán most az egész magyar közvélemény tudomást szerezhetett erről. Legalább is arról, hogy létezik egy nagyon szép dallam, amelynek a neve Székely himnusz. „A Székelyföld diadalmas hazatértekor Szászrégenben, Sepsiszentgyörgyön és végig a Hargita mentén gyönyörű melódiájú poétikus szövegű dalt énekeltek a felszabadult erdélyiek: a Székely himnuszt.” (…) Hétfőn este aztán a rádióban is felcsendült a székely imádság”[1] A rádió a Dunakeszi Magyarság Dalkörének előadásában sugározta és így a hallgatók százezrei hallhatták a dallamot. A szerzők nevét nem közölték.

A rádió munkatársai elkísérték az Észak-Erdélybe bevonuló magyar hadsereget és minden helyszínről részletesen tudósították a hallgatókat. A riporterek lázas készülődésről a nagyváradi Magyar Lapokból értesülhetett az olvasó. A beosztott munkatársak neveit Cs(iszár) B(éla) tudósításából olvashatjuk: „Négy csoport indul Erdélybe. Az első csoportot Koncz Sándor dr. a rádió helyettes igazgatója vezeti. A második csoportnak Csanády György a rádió rendezője, az ismert erdélyi író és költő a vezetője; a harmadiknak Cs. Szabó László, a neves esztéta, közíró, aki a rádió prózai osztályának a vezetője, maga is erdélyi származású. A negyediket Láng Jenő cégvezető, rádió mérnök vezeti.[2]

 A rádió rendkívüli adásban játszotta le a Székely himnuszt, eleget téve Erdély hazatért magyarsága kérésének. A hírt több lap, is közölte.[3]

A pécsi Dunántúl munkatársa egy telefonhívás kapcsán arról értesült, hogy a dal szerzői Pécsen élnek. Az újságíró felkereste a magát szerzőnek kiadó dr. Karl Lajost, aki elmondta, hogy a dallam az ő szerzeménye. A tudósítás szerint a zeneszerző, aki akkor még egyetemi hallgató volt, elnöke volt a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének (DEFHE) és a MEFHOSz[4]-nak. Erdélyből menekült egyetemi hallgatók, aki Pécsen tanultak, „megalakították a SEFHE Hargita nemzetségét.[5]Az erdélyiek a pécsi és baranyai diákokkal gyakran rendeztek közös bajtársi összejövetelt. Egy ilyen „bajtársi összejövetelen rögtönözték a Székely himnuszt”, aminek akkor (1925-ben) Székely fohász címet adták. A verset Szalántzy Elemér dr.  (akkor még egyetemi hallgató) pécsi orvos és Kovács József (helyesen: Kováts) írták.

Az interjú folytatásában dr. Karl Lajos elmondja: „Egy ideig a pécsi székely diákok minden összejövetelüket az én fohászommal nyitották meg, később azonban, tanulmányaik elvégzésével szétszéledt a régi gárda és én azt hittem, hogy a Székely fohász is feledésbe tűnt. De úgy látszik nem így történt. Szegény Kovács Jóska hazakerült Kolozsvárra, magával vitte a közös szerzeményünket és úgy látszik otthon, Székelyföldön ő terjesztette. Egyszer-másszor hallottam , hogy a Székely fohász a Hargita táján nemzeti dalává lett a magyarságukért minden szenvedést eltűrő testvéreinknél, aztán, hogy Kovács Jóska, az erdélyi irodalom egyik legkiválóbb tehetsége, fiatalon meghalt, nem hallottam többet a Székely fohászról, amely himnusszá nemesedve élt tovább a székelyek ajkán és most, ezekben a diadalmas napokban szabadon, boldogan tört elő öregek és fiatalok szívéből. . , Hát így, fiatal egyetemisták Istenadta tehetségéből született meg a Székely himnusz, hogy most tizenöt év múltán diadalmasan és egyelőre még a szerzők nevének feltüntetése nélkül bejárja a megnagyobbodott Magyarországot”. Karl dr. meghatottan mondja: — Szegény Kovács Jóska már nem érhette meg ezt az örömet, így csak [6]Szalántzy Elemér dr. pécsi orvossal, a harmadik társszerzővel örvendezünk a késői sikernek, amelyre még álmunkban sem mertünk volna gondolni. . . Karl Lajos (…) barátai unszolására kiadja Székely himnuszát…” K.(ocsis) B.(éla)[7]

 Ezt a „megható” tudósítást több újság is átvette és szinte szóról szóra közölte.[8]  A Makói Újság volt az egyetlen lap, mely nem követte a magyar sajtóban megjelent kánont. Hangjukat azonban elnyomta a kórus. Ők megszerezték a Hargitaváralja  - (1936. november 12.) által kiadott kottát és szöveget és  még szeptember 17-én közölték. A kotta felett:  írta Csanády György neve szerepel mint íróé és a Mihalik Kálmán mint  zeneszerzőé. A kotta alatt a következő szöveg olvasható: „Ma énekelték Sepsiszentgyörgyön  síró lelkesedéssel a felszabadult székelyek a Székely Himnuszt, amely, mint Szefhe himnusz indult el 1921-ben hódító útjára a csonka határokon innen és túl, hogy lendületes dallamával és imaszerű szövegével meghódítsa minden magyarok szívét. Sikerült a Székely Himnusz hiteles szövegét és kottáját a Makói Újság számára megszereznünk és azt azzal adjuk közre, vajha az egész magyar hazában megtanulnák s énekelnék ezt a történelemmé vált nemzeti imádságot. Értesülésünk szerint a magyar rádió ezentúl naponta sugározza a Székely Himnuszt a MÁV dalárda énekével s orgonakisérettel.” [9]

A pécsi „szerzők” és főleg a Karl Lajos által előadott megható és érzelmes „vallomás”, amint látni fogjuk a későbbiekben hamisnak bizonyult, még akkor is, ha igyekeztek a teletölteni ezzel a magyar sajtót.

Karl Lajos dr. üzletember volt, egy nagy könyvkiadó és könyvkereskedő vállalat tulajdonosa. Jó üzleti érzékkel rátapintott arra a lehetőségre, hogy a szerzőség nemcsak hírnevet, de egyben sok pénzt is jelent.

Feltételezzük, hogy a Szefhe keretén belül és Csanády György által szervezett, kidolgozott és koreografált Nagyáldozat alkalmával a jelenlevők között szétosztották a kézzel írt kottát és a szöveget. Máskülönben erre utal Csanády György is a vele készült interjúban: „… évekig névtelenül terjedt a kézzel írott kotta”[10]

A pécsiek hamis állításait a Függetlenség is közölte. A cikkre Incze Antal dr. országgyűlési képviselő is felfigyelt, hiszen ő is ott bábáskodott a SZEFHE átalakításánál és ismerte a dal keletkezését is. Azonnal cáfolta a pécsi „szerzők„  állításait, ezzel elindítva a bizonyítékok és másolatok egész sorát, melyek egy botrányos plágium perben és bírósági határozatban végződtek.

Incze Antal levele így hangzik: A Függetlenség főszerkesztője (Kolosváry-Borcsa Mihály) a mai napon a következő levelet kapta: Kedves Barátom! A pénteki Függetlenség-ben és az Esti Újság-nak azt megelőző számában közlemény jelent meg arról, hogy az országosan ismert Székely himnuszt, amelynek szövegét némileg hibásan mindkét lap idézi. Karl Lajos, Kovács József és Szalántzy Elemér írták. A Pécsről keltezett közlemény kétségtelen tévedésen alapul, amennyiben — mint azt a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének minden tagja tudja .— a szöveg írója Csanády György, a Rádió főrendezője, a zene szerzője pedig a kolozsvári származású megboldogult Mihalik Kálmán, aki mint a biokémiai intézet tanársegéde halt meg fiatalon Szegeden. Az Erdély-szerte ismert és Csonkamagyarországon is dalárdák és művészek által számtalanszor előadott Székely himnusz nem is 1925-ben született, hanem 1921- ben és Csanády György megrázó költeményét már ez évben a SzEFHE első ünnepélyes nagyáldozásán áhítattal énekelte a menekült erdélyi ifjúság. Arra kérlek — aki maga is tanúja vagy a fent előadottaknak, a SzEFHE egykori vezetőségének Csanády Györggyel és velem együtt tagjaként — , légy jó a Függetlenségben a Székely himnusz eredetéről megjelent pécsi tudósítást korrigálni, mint amelynek az alapja csak tévedés lehet.  Incze Antal dr. országgyűlési képviselő.[11]

Incze Antal nyilatkozata meglepte a magukat szerzőként megjelenítő dr. Szalántzy Elemért (pécsi orvos), aki szerint a szöveget ő írta volna és dr. Karl Lajost. (pécsi könyvkiadó és könyvkereskedő) aki a szöveget „megzenésítette

A szenzációéhes sajtó, mely jóhiszeműen, gyanútlanul és minden kritika nélkül átvette a Kocsis Béla által a pécsi Dunántúl 1940. szeptember 18-i számából a Székely himnuszra vonatkozó állításokat, most zavartan kérdezte, hogy akkor ki is a szerző? 

 A pécsi „szerzők” természetesen nem elégedtek meg a leleplezéssel. Ez feltételezhetően azzal függ össze, hogy akkor már, elindították a Székely Himnusz hanglemez kiadását, valamint a dal kottájának a megjelentetését is. Tehát pénzt fektettek be, a busás jövedelem reményében. A SZEFHE elnökségétől helyreigazitást követeltek.

Ezt megelőzően a SZEFHE is közölte a rádióval, hogy a Székely Himnusz szövegírója nem ismeretlen, hanem Csanády György, aki a rádió megbízásából éppen Erdélyben tartózkodik.

A pécsiek helyreigazítási követelésére válaszként SZEFHE elnöksége a Csanády – Mihalik szerzőpáros mellett állt ki.

A pécsiek válasza: „— Közléstek tévedésen alapul — írta levelében Karl dr. és Szalántzy dr, —,miután a versírók Kovács József és Szalántzy Elemér dr.

Ezután felsorolnak olyan tanúkat, akik jelen voltak a dal születésénél. Megszólalt a másik szerző, dr. Szalánczy Elemér is: (…) Közölte, hogy a Székely himnuszt pontosan 1925 november 25-én, Katalin napján az ő lakásán írták a felsorolt barátai jelenlétében, akik mindegyike egy-egy koronatanú arra, hogy készült a vers, hogyan javítottak rajta és hogyan írta meg hozzá a muzsikát Karl Lajos dr.

Teljesen megfoghatatlan — mondotta munkatársunknak — ez a bekövetkezett szituáció. Az Incze-féle nyilatkozatban az áll, hogy Csanády György már 1921-ben megírta a verset és azt a Magyarországra jött székely egyetemi hallgatok aquincumi nagy áldozásán előadták, Ezen az aquincumi összejövetelen én is ott voltam, de az állítólagos Csanády verset sem elő nem adták, sem el nem énekelték. Most Karl dr.-ral felkutatjuk azokat a barátainkat, akik a Székely himnusz megszületésnél jelen voltak, jegyzőkönyvet veszünk fel az üggyel kapcsolatban az általuk előadottakról és amennyiben szépségesen nem tudjuk a szerzőség

kérdését megoldani. igazságunk tudatában szerzőjogi pert leszünk kénytelenek indítani és a bírósággal igazoltatni, hogy a Székely

himnuszt nem Csanády György és néhai Mihalik Kálmán, akinek nevéről most hallok először és aki tudomásom szerint nem is volt tagja a SzEFHE-nek, hanem mi, néhai Kovács József, Karl Lajos dr, és jómagam írtuk[12].

 Az Incze Antal nyilatkozata és a pécsiek erre adott válasza után Csanády Györggyel a szöveg írójával két lap is interjút készített. [13] Az Esti Újság  publicistája az interjút személyes élménnyel kezdi. Marosvásárhely főterén, ahol vagy ötvenezer ember szorongott, hallotta először a Székely Himnuszt. Marosvásárhelyen egy ház erkélyén álltak a rádiósok. Velük volt a csoport vezetője, Csanády György is, akinek a dallam hallatára könny szökött a szemébe. A dal elkísérte őket Székelyföld városain keresztül, ahol az emberek a 22 évi román megszállás alóli felszabadulásukat ünnepelték. Ezután Csanády elmesélte a Székely himnusz keletkezését is: „A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének, a SZEFHE-nek ma is élő és ható szervezetét az 1920-as esztendőkben együtt kovácsoltuk össze négyen: Incze Antal, vitéz Kolosváry - Borcsa Mihály, János Áron és én. Mind a négyen jó barátai voltunk a kolozsvári (sic!)[14] születésű 1922-ben Szegeden elhalt Mihalik Kálmánnak, a himnusz zeneírójának. Magam a SZEFHE szervezet szimbolikájának megalapozását végeztem el s egyebek között egy emlékünnepélynek máig hagyománnyá vált ceremóniáját írtam meg. (Ez volt a májusi Nagy Áldozat).  Majd a Függetlenségben így folytatja: 1921-ben kezdtük előkészíteni az első „Nagyáldozatot”, a SZEFHE első nagy ünnepi összejövetelét. Megírtam és összeállítottam az irredenta gondolatot és a székelység örök összetartozását szimbolizáló szertartást. Felkértem Mihalik Kálmánt, ezt az istenáldotta tehetségű művészt, hogy írjon versemhez zenét. Mihalik készséggel elvállalta a munkát, de lassan készült el vele. Itt van, megmutatom Szegedről, 1922. május16-án keltezett levelét, amelyben mentegetőzik, amiért csak most küldheti a kottát. Ebben a kotta-kötegben volt a Székely himnusz is, amelyen már 1921-ben dolgozott Mihalik.

Megmutatja az első Nagyáldozat  kézzel írott teljes programját, amelynek a XI. pontja alatt szerepel a mai Székely himnusz szövege és kottája.

- Eredetileg nem ezt szántam himnusznak – folytatta Csanády György – hanem másik szerzeményemet. Mégis ez lett a népszerűbb és elnevezték Székely himnusznak, mindjárt az első előadáskor „száműzetésünk negyedik esztendejében” azaz 1922-ben. Nevem, sem Mihalik neve sem szerepelt a köztudatban mint szerzőké, évekig névtelenül terjedt a kézzel írott kotta. Ez érthető, hiszen a SZEFHE-beli fiúk – jórészük háborút járt – Erdélyt visszaszerző munkára készültek fel. A zeneszerző a sokat siratott Mihalik Kálmán fiatalon, 26 éves korában halt meg 1922. szeptember 6-án Szegeden

A Nagyáldozat című misztériumjátékról a szerző szó szerint azt mondja: Ezt az ünnepélyt a SZEFHE először 1921 május 22-én rendezte meg s azóta is minden esztendőben megtartotta. Ebben a másfélórás ceremóniában négy ének van s mindegyiket Mihalik Kálmán zenésítette meg. Az ünnepséget húsz esztendő alatt sokezer Csonkamagyarországban élő székely élte és énekelte végig a SZEFHE halottairól való megemlékezés során ismét és ismét hallotta a krónikákból felhangzani az ünnep zeneírójának, Mihalik Kálmánnak a nevét.”

A Csanády Györgyre jellemző szerénységgel soha nem dicsekedett szerzeményével. Nem himnuszt akart írni. Ő csak egy zsoltárnak szánta, de már az első Nagyáldozatkor himnuszként énekelték.

„A székely himnusz húsz esztendő alatt gazdátlanul járta a világot és volt mindenkié.- mondja tovább a szerző.  Eljutott San Franciscoba, Tokióba és Székelyudvarhelyre. Volt rá okom, hogy ne kerüljön összefüggésbe nevemmel a tágabb nyilvánosság előtt és szép is volt így: szabadságától megfosztott népnek volt titkos szívdobogása. Nem is himnusznak csak zsoltárnak született, az tette himnusszá, hogy a székelység összessége osztatlanul a magáénak vallotta, hogy egyszer valahol öntudatlanul, akaratlanul meghajolt előtte egy zászló. A történelem – fejezte be Csanády György – a Székely himnuszt hanglemezre véste. Tudtomon kívül történt, ennél a műveletnél nem voltam jelen. De ha már megtörtént aláírom a húsz éve halott Mihalik Kálmán és a magam nevét. S a holtaknak kijáró kegyelet, de sokezer tanú nevében is remélem, hogy ezzel a szerzői jog kérdése lezárult.”

A Székely himnusz a száműzött erdélyi magyarok egyesületeiben, így a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületében majd az Erdélyi Férfiak Egyesületében ismert és ünnepeken gyakran felhangzó dallam volt. A Szefhe nemzetségeinek az ünnepein, a (A Nagyáldozatkor), mely az erdélyi lélek megőrzésére volt hivatott természetes módon mindig felhangzott ez a fohász. A Magyarországon tanuló majd hazatérő székely diákok terjesztették Erdélyben is. Mindezt a két világháború között megjelenő lapok is megerősítik.

Majd így folytatja:  „Ezer és ezer Csonkamagyarországon élő magyar diák énekelte húsz év alatt ezt a dallamot s mint a Szefhe sorra alakította meg fiókegyesületeit Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Sopronban, Keszthelyen, Magyaróváron úgy szállott végig az egész magyar földön ez az ének, előadásokon, zenekarok és dalárdák műsorában, hangverseny dobogókon. Mindenki ismeri a költői elhivatottságtól ihletett szövegét :

Ki tudja merre, merre visz a végzet,

Göröngyös úton, sötét éjjelen?

Segítsd még egyszer győzelemre néped

Csaba király, csillagősvényen!

Maroknyi székely porlik, mint a szikla.

Népek harcától zajló tengeren.

Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja,

Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt, Istenem !

A székely diákok sohasem árulták el kik a szerzői ennek a mélységesen megrázó zeneműnek hiszen ez része volt azoknak a belső szertartásoknak, amelyek oly hatalmas erővel fejezték ki az elveszített hazáért névtelenül kötelező áldozatkészséget. Alkotóinak célja sem az egyéni siker volt, hanem az, amit teljes mértékben el is értek: az egyetemes székelység tulajdonává tenni ami a lelkükből fakadt.

Csanády elmondta, hogy Székely himnusz szövegét egyetlen verseskönyvébe sem közölte, mert félt, hogy rokonait retorzió érheti (volt már erre példa) és, hogy megtiltják, hogy nyaranta hazamehessen szüleit meglátogatni.[15]

Bár Csanády úgy gondolta, hogy az újságokban (Esti Újság valamint a Függetlenség) megjelent interjúkban tisztázta a Székely himnusz eredetével kapcsolatos vitát és ezzel befejeződött a szerzői jog kérdése ez nem így történt.

A Függetlenségben megjelent  közleményre dr. Szalántzy Elemér és dr. Karl Lajos egy újabb nyilatkozatot küldtek a szerkesztőségnek, amelyben kijelentették, hogy a Székely himnuszt 1925. évben november 25-én egy Pécsett tartott Katalin-napi összejövetelen szólaltatták meg először. Amint írják: „akkor faragta versbe néhai Kovács József és Szalántzy Elemér a Székely fohásznak nevezett költeményt, amit Karl Lajos ott nyomban megzenésített.”

A lap el akarta kerülni a félreértéseken alapult vitát ezért elkérték a pécsiek szerzeményét, összehasonlítás végett. Amint írják: „A Karl Lajos és Szalántzy Elemér aláírásával beküldött mű néhány taktustól s egészen jelentéktelen szóváltoztatásoktól  eltekintve – tökéletesen ugyanaz, amit a székely diákság és a székely nép ismer e néven, sőt értesüléseink szerint a zeneművet Pécsett néhány nap előtt  ebben a formában ki is adták.

Igazuk volt mert a Pécsett megjelenő Dunántúl[16] már hírül adta, hogy a Székely himnusz a Dunántúl Egyetemi Könyvkiadó és Nyomda rt. kiállításában forgalomba kerül. A pécsi „szerzők” szükségesnek látták, hogy a Székely himnusz hanglemeze és a kottája mihamarabb a boltokba kerüljön és ezzel is kész helyzetet teremtsenek a szerzőség körüli vitában. Ezt azzal indokolták, hogy számtalan megkeresés érkezett hozzájuk, melyek sürgetik a lemez és a kotta megjelenését. Ők ennek tudatában a hanglemez felvételről máris tárgyalásokat folytattak a Radiola céggel. „A Patria pedig már el is készítette a felvételt és az néhány napon belül forgalomba is kerül, mint Kovács-Szalántzy-Karl szerzemény” (K. B.)

Sőt mi több, a szerzők az első kiadás tiszta jövedelmét felajánlották az Erdélyért akció javára melyet a kormányzó hitvese Horthy Miklósné, kezdeményezett.  

Horthy Miklósné a kormányzó hitvesének felhívása több újságban is megjelent[17] A felhívás arról szól, hogy az erdélyiek támogatására az ország egész területén „ERDÉLYÉRT” címmel adománygyűjtést indítsanak

 Ki a szerző? – teszi fel a kérdést a Függetlenség szerkesztője. A válasz egyértelmű és meggyőző. Az a szöveg tehát, amelyet Karl Lajos és Szalántzy Elemér a maguk szerzeményének vitatnak s amelyről azt állítják, hogy Pécsett 1925. november 25-én „faragták versbe” illetve „nyomban megzenésítették” az Új Élet 1922. szeptember 15-i számában nyomtatásban jelent meg utalással az ismert dallamra is amelyet ezer székely diák és diáklány énekelt az 1922. május 22-én Aquincumban tartott „Nagyáldozaton”.

 Nézzük meg kik voltak a pécsi „szerzők”? Lehettek volna a dal szerzői?

Dr. Karl Lajos: Könyvkereskedő és könyvesbolt tulajdonos. Könyvkiadással is foglalkozott. A húszas évek elején a Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatok Egyesületének (DEFHE) elnöke. Magyar  Könyvkiadók és Könyvkereskedők Országos Egyesületének pécsi körzeti elnöke.[18]  Tehetséges zeneszerző volt. A Lívia című operetthez komponált népszerű zenét.[19]  A negyvenes évek elején Békeffi István a Balkezes angyal című új filmvígjátékához írt betétdalaival aratott nagy sikert.[20]

Dr. Szalánczy Elemér orvos – általános orvos és a Magyar Vöröskereszt előadó orvosa volt a negyvenes évek elején. 1932-ben szerezte meg orvosi diplomáját.[21]

 Kováts József (és nem Kovács József, ahogyan azt az újságok írták.) (Kolozsvár, 1906. máj. 16. – 1937. dec. 23. Kolozsvár) – elbeszélő, regényíró, kritikus. Pécsett magyar-olasz-francia szakos diplomát szerzett és magyar irodalomtörténetből doktorált (1931). Nemzedékének egyik legszélesebb látókörű, európai kitekintésű képviselője; pályájának kiteljesedését súlyos szívbaja és korán bekövetkezett halála akadályozta meg.[22]

Mint a fentiekből kiderül, bár lehettek volna a dal szerzői, de ezt nem tudták bizonyítani. Ha egy kicsit körültekintőbben járnak el, nem kerülnek egy ilyen megalázó helyzetbe.

 A menekült erdélyiek, de az egész magyar közvélemény nagy érdeklődéssel és egyesek megbotránkozással figyelték a fejleményeket, hiszen még ilyen botránynak eddig nem volt előzménye. A vitába a Csanády-Mihalik páros oldalán bekapcsolódtak az erdélyi szervezetek is.

A Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete és az Erdélyi Férfiak Egyesülete, az Erdélyből behívott országgyűlési képviselők tiszteletére díszgyűlést tartott. A bemutatott dokumentumok fényében a tanúk egyhangúlag a következő határozatot fogadták el: „Az Erdélyi Férfiak Egyesülete és a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete a legteljesebb megbotránkozással veszi tudomásul, hogy Szalánczy Elemér és Karl Lajos a Székely himnusznak a szerzőségét magukénak tüntették fel és annak kottáját saját nevük alatt adták ki, ugyanakkor, amikor az igazi szerzőknek eredeti műve is megjelent. A két egyesület tanúsítja és vallja, hogy a Székely himnuszt Csanády György és néhai Mihalik Kálmán írták és teljes erkölcsi együttérzésével áll a két szerző mellé és elitéli azokat, a kik a szerzői jogot vitássá tették."[23]

A PER

A szerzőség feletti vita még az érvek és bizonyítékok ellenére sem oldódott meg békés úton. Csanády György igazának tudatában Ludinszky Lajos ügyvéd segítségével lépett fel Karl Lajos és társai ellen. A szerzői jogbitorlási perben dr. Mikos budapesti törvényszéki egyesbíró közbenszóló ítéletet hozott. A tanúk meghallgatása és Csanády György által bemutatott bizonyítékok alapján, a bíróság hivatalosan is kimondta, hogy a Székely himnusz szövegét Csanády György író, zenéjét pedig az azóta elhunyt Mihalik Kálmán szerezte. A bíróság elrendelte Karl Lajos dr. pécsi könyvkiadó, Dr. Szalánczy Elemér orvos és az azóta elhunyt Kovács József egyetemi hallgató kiadásában megjelent Székely Himnusz összes példányaira a bírói zárlatot. Csanády igaza mellett egyik főtanú Kolosváry Borcsa Mihály volt.

A különös plágiumper híre még Buenos Aires-be is eljutott. A Délamerikai Magyarság (Buenos Aires) „Ki volt a szerzője a „Székely Himnusznak?” címmel részletesen ismertette a per előzményeit és a bírói döntést.[24]

A „pécsi szerzőtriász” 1941 februárjában ismeri el, hogy nem ők a szerzők.

Nyilatkozat.[25]

1. Alulírottak Csanády György úrnak és néhai Mihalik Kálmán úrnak a Székely Himnuszra vonatkozó szerzőségét és azt, hogy e műre vonatkozó mindennemű szerzőjogi jogosítvány C s a n á d y György urat, úgy is mint Miha1ik Kálmán jogutódát, illeti, elismerik,

2. Alulírottak megállapítják, hogy a Székely Himnusz szövegét Csanády György úr szerezte és hogy a mű zenei feldolgozásánál dr. Karl Lajos úr teljes jóhiszeműséggel járt el.

3.  Megállapítják alulírottak azt is, hogy dr. Szalántzy Elemér úr nevének a kottakiadványon való feltüntetése jóhiszeműen történt. Budapest, 1941 február 4.

dr. KarL Lajos s. k.

dr. Szalántzy Elemér képviseletében dr. Boda Gyula ügyvéd s. k. ■ Csanády György s. k. Földes Ede képviseletében dr. Márton Imre ügyvéd s. k.

Előttünk, mint tanuk előtt: dr, Ludinszky Lajos ügyvéd s. k. dr. Boda Gyula ügyvéd s. k.

Ezek után jogos a feltételezés, hogy többet nem fogják emlegetni a pécsi szerzőket. Ötvennégy év után újra felbukkan a Székely himnusz (fohász) mint Dr. Karl Lajos zenéje, valamint Kováts József és Dr. Szalántzy Elemér verse.[26] A szerkesztő nem tudta, hogy ez már egy letárgyalt és befejezett ügy, ezért (mint érdekességet?) újra megjelentette a periodika első számának első oldalán. Nem fűzött hozzá semmilyen magyarázatot, így aki csak ebből a lapból szerez tudomást a Székely himnuszról az téves tájékoztatáshoz jut, sőt a lapra hivatkozva tovább is adhatja, terjesztheti a hamis adatokat. A periodika következő számában (1996. június 28, 2. szám) felhívták a szerkesztő figyelmét az eredeti szövegre, kottára és az igazi szerzőkre, idézve a „168. Óra”[27] hetilap ide vonatkozó számát. Ám a szerkesztőt ez sem győzte meg, mert újra közölte a „pécsi változatot”, ami alatt ott van a copyright, vagyis a kiadói és szerzői jog fenntartásának jele. A szerkesztő mentségére legyen mondva, hogy párhuzamosan megjelentette  a Csanády György, Mihalik Kálmán  Székely himnuszát is, ami alatt viszont szintén ott van a szerzői jog fenntartásának a jele. A tájékozatlan olvasó újra felteheti azt a régen letárgyalt és megválaszolt kérdést, hogy akkor kik a szerzők? A periodika harmadik számában (1998. június 27.)  a Gál Imre cikke nyomán némiképp tisztázódik a kép, de ez sem ad magyarázatot arra, hogy mit keres ott a „pécsi” változat. Szerintem az ilyen zavartkeltő közlésekkel óvatosabban kellene bánni és közlés előtt alaposabban tájékozódni és magyarázatot fűzni a megjelentekhez.

 Bár egy pillanatig sem volt kétséges a per kimenetele, hiszen Csanády György a tanukon és a kéziratos dokumentumokon (pl. Mihalik Kálmán levele) kívül megdönthetetlen bizonyítékkal rendelkezett. Az Új Élet 1922. szeptember 15-i számában nyomtatásban is megjelent az a szöveg, amit a pécsi „szerzők” csak három évvel később, 1925. november 25-én „költöttek”. Ez megdönthetetlen bizonyíték volt. Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a per mégsem volt hiábavaló, mert a dal, mely „húsz esztendő alatt gazdátlanul járta a világot és volt mindenkié…” [28] most végre szerzőt kapott. Ahogyan Csanády György elmondta, hogy sem „nevem, sem Mihalik neve sem szerepelt a köztudatban mint szerzőké, évekig névtelenül terjedt a kézzel írott kotta”[29]

Ha nincs a plágiumper a magyarság talán kevésbé ismerné Csanády György és Mihalik Kálmán nevét.

Csanády György a negyvenes évek első felében továbbra is a rádió főrendezőjeként tevékenykedett. A második világháború vége őt és a családját is az ostromgyűrűbe zárt Budapesten érte. Nem tudtak elmenekülni. Az ostrom után a szétlőtt Budapesten az élet lassan újra indult és néhány hónap múlva a Magyar Rádió is megkezdte működését. Az akkor ötven éves szerkesztő folytathatta rendezői tevékenységét a rádiónál. Azonban az új vezetőséggel kialakult konfliktus miatt nyugállományba helyezték. 1952. május 3-án hunyt el. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra. Egykori iskolatársa Ravasz László püspök búcsúztatta. Végakarata szerint később hamvait hazahozták Székelyudvarhelyre és a város református temetőjében újra temették.

1995. április 22-én, ünnepelték a költő századik születésnapját Székelyudvarhelyen. Ebből az alkalomból a város  kopjafaállítással tisztelgett a költő előtt. A székelyudvarhelyi volt családi házra 2004-ben  a  Hunyady László által készített dombormű került. Leszármazottjai jóvoltából néhány személyes tárgya megtekinthető a székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeumban.[30]

 A második világháború után

         A második nagy világégés után az erdélyi magyarság egy része újra emigrációba kényszerült. A helyzet csak annyiban változott a Trianon utáni exodushoz képest, hogy az úti cél most már nem csak Magyarország, hanem a nyugati államok is. A nyugati államokban emigrált erdélyiek adnak hangot a Romániában levő áldatlan állapotoknak, ők hívják fel a figyelmet a magyar intézmények elleni támadásokra (pl. A Bolyai Tudományegyetem megszüntetése), a magyar értelmiség szétverésére, börtönbe zárására, elűzésére.  Minderről Magyarországon, a hivatalos sajtóban egy szó sem jelenik meg. Ezért nagyon fontos feltárni a nyugaton élő erdélyiek ilyen irányú tevékenységét.

1947. június 17-én megjelent rendelettel Rajk László belügyminiszter betiltja a Magyarországon működő mintegy 1500 civil szervezetet. Természetesen a még létező erdélyi szervezetek, így a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete, valamint a Hargitaváralja is áldozatul esett.

Mind Magyarországon mind Erdélyben a második világháború után tiltott ének lett a Székely Himnusz.

Az Új Ember című lap[31] még  tudósít a síksomlyói pünkösdi búcsúról, ahol elénekelték a Székely himnuszt. Ezután hosszú évekig csend következett.

Függetlenül a tiltásoktól, melyek sokszor erőszakos beavatkozásig fajultak a Székely himnusz elindult a maga „göröngyös útján”.

Az emigrációban nyugaton

A nyugatra kényszerült erdélyiek, de nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész magyar diaszpóra körében ismert volt a Székely himnusz. Ők vitték tovább a Magyarországon és Romániában betiltott fáklyát. A múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben, sokszor szerző nélkül több lap is közölte a Székely himnusz szövegét.[32] Az Egyesült Államoktól Ausztráliáig a magyar összejöveteleken általában a magyar himnusz mellett a székely himnuszt is elhangzott. A nyugati diaszpórában a Székely himnusz történetének megismerése és terjesztése érdekében a legtöbbet kétségtelenül Papp Remig tette. Több lapban[33] is megjelentette A Székely Himnusz eredete című ismertetőjét, melyben viszonylag hiteles adatokra (személyes tapasztalat és emlékezet) támaszkodva igyekezet a dal történetét az olvasók elé tárni. Jól ismerte Csanády Györgyöt. Az Új Élet-ben novellákkal jelentkezett. A Nagyáldozat című könyv 23. oldalán a következő bejegyzést olvashatjuk: 1925. március – április – Ebben az időben rendezte Budapest közönségének Papp Remig az erdélyi irodalmi előadássorozatot.[34]

 Romániában

 A második világháború utáni Romániában a Székely himnusz emlegetése és éneklése tilos volt., hiszen ez éppen a magyarság összetartozását, a magyar öntudat erősödését jelentette volna, ami ellen tűzzel-vassal harcoltak.

A Székely himnusszal összefüggésben ismertetünk egy néhány eseményt, melyek rávilágítanak az akkori körülményekre is.

1956 kapcsán egyik vádlottnak az volt többek között a bűne, hogy az utcán énekelte a Székely himnuszt.[35]

Ugyancsak az 1956-os magyarországi események hatására indult el a Bolyai egyetem több diákja, hogy november elsején a Házsongárdi temetőbe a magyar irodalom nagyjainak (Bölöni Farkas Sándor, Dsida Jenő, Reményik Sándor stb.) sírjánál koszorúkat helyezzen el, gyertyákat gyújtson, miközben egy-egy diák verset olvasott fel, és közösen elénekelték a Székely himnuszt. Ez az megemlékezés, melyet a hatóságok „nacionalista, soviniszta és ellenforradalmi akciónak” minősítettek a diákoknak súlyos, évekig tartó börtönt jelentett.

 A Ceausescu által fémjelzett Romániai „aranykorból” csak egy naplóbejegyzéssel szeretném megvilágítani az erdélyi magyarság helyzetét. A Székely himnusz egyike volt azoknak az indokoknak, melyek kiváltották a hatalom dühét, beindították a magyar kisebbség elleni megtorlásokat.

Verik Kőrösön az embereket (Csomakőrösről  van szó), - írja Fábián Ernő -  mert óév estéjén a Székely himnuszt énekelték. El lehetett volna kerülni. A verés (tömeges verés!) azonban egyébként nem indokolható. Tragikus, hogy minden ellenzéki vagy jobbító szándékú megnyilatkozásra a verés és a terror a válasz. A megfélemlítettek nem kérik igazságukat. Nincs kitől, de a legalitás keretén belül akkor is meg kellene próbálni. Ha másért nem, legalább a becsületért, hogy önmagunk előtt megőrizzük méltóságunkat Kegyetlen szürke napok. Mit ér az ember élete? Miért létezik az emberi civilizáció? A keresés, a cselekvésre biztató okok megkeresése helyett miért terror? Ez nem a kőrösiek kérdése, hanem egész állapotunk, mert a szabadnak született emberi lényt verik és alázzák meg![36]

 Magyarországon

A szocialista Magyarország elhallgatta a határon túl élő magyarság létét. Minden Erdéllyel és az erdélyiekkel kapcsolatos ügy, román belügynek számított. Ezzel együtt a Székely himnuszt is tabuként kezelték.

Magyarországon, tudomásunk szerint a Székely himnusz szövege, első alkalommal 1984-ben jelent meg, de csak nagyon burkoltan, prózai szövegbe beágyazva. Balás Gábor a „Székelyek nyomában” című könyvében. A szerzőt idézzük:

Magyarországon keletkezett a székely himnusz szövege, amely rávilágit a kor légkörére.: „Ki tudja merre, merre visz a végzet; göröngyös úton; sötét éjjelen?” – jelzi a megpróbáltatás és a bizonytalanság érzetét; „Vezesd még egyszer győzelemre néped: Csaba királyfi csillagösvényen” – a csodavárás hangja ez. „Maroknyi székely porlik mint a szikla, népek harcában, zajló tengeren” – utal a folyamatos porlasztó hatásra, amit a sajátosságokat nem tisztelő környezet és az öntudat fogyatkozása vált ki a székelyeknél. „Fejünk az ár ezerszer elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenem” – a régi haza iránti honvágy fellobbanására mutat. (Az „ezer” szót a szövegíró Csanády György e könyv szerzője jelenlétében javította a szövegbe).[37]

A nyolcvanas évek második felében, a kommunista rezsim erodálódásával párhuzamosan egyre több értesítést kapunk a Székely himnusz tömegrendezvényeken való énekléséről.

A Beszélő az 1986-os Március 15-i ünnepség krónikáját írja le, mely nem volt mentes az atrocitásoktól sem. Mint írják: „A Batthyány téren, a Kölcsey-szobornál ismét a Himnusz, Szózat, Székely Himnusz hangzott el…”[38]

A nyolcvanas évek második felében indult meg az erdélyiek, főleg magyarok exodusa elsősorban Magyarország felé. Jöttek törvényesen családostól miután kifosztották és lelkileg meggyötörték őket, jöttek turista útlevéllel és inkább bujkáltak Magyarországon, de nem tértek vissza és sokan jöttek a zöld határon is akár az életüket kockáztatva. Mindez a Ceausescu rezsim dicső eredményeként.

Az egyre nagyobb számú menekült érkezése kihatott a magyar átlagpolgár közgondolkodására is. Már nem lehetett eltussolni mindazt, ami az erdélyi magyarsággal történik. A menekültek találkozóhelyein, így pl. a rákosszentmihályi templomban is gyakran felcsendült a Székely himnusz.

Magyarországon a szocializmusban a Székely himnusz a legnagyobb nyilvánosságnak 1988. június 27-én örvendett. Akkor a több mint százezer ember a romániai rémálom, a Ceausescu által kitervelt falurombolás ellen tüntetett. A Székely himnuszt hangszórókból közvetítették és a tömeg is elénekelte.[39]

1989-ben tömegrendezvényeken és magán összejöveteleken egyre gyakrabban lehetett hallani a Székely himnuszt. (pl. 1989. március 15-én)

„A Budapesti Fesztiválzenekar 1989-ben karácsony előestélyén tartotta decemberi hangversenyét. Az estély legkiemelkedőbb előadása Bartók Concertoja volt. Amint azt a jegyzetíró megemlíti:

A Budapesti Fesztiválzenekar létrejötte óta figyelemmel kísérem és állítom, hogy ehhez hasonló előadást még nem hallottam tőle és karnagyától. Az emlékezetes produkciót méltó módon fejezte be Fischer Iván a Székely himnusz megszólaltatásával, amelyet minden jelenlevő állva hallgatott végig, majd némán távozott.[40]

Mivel a Székely himnusznak számtalan szövegváltozata keringett és még kering ma is az éneklők között 1990-ben Csanády György gyermekei a „168 Óra” című lapban közreadták a dal hiteles szövegét és kottáját az 1940-es Rózsavölgyi-féle kiadás alapján. Mint írják: „ A vers eredeti egyetlen strófáját például teljes további szakaszokkal toldották meg. Ezért véljük szükségesnek a mű hiteles alakjának tisztázását.”[41]

A szándék jó volt, csakhogy a szellem már kiszabadult a palackból. Nemcsak hozzátoldanak különböző amatőr verselők önkényesen strófákat és úgy állítják be mintha az eredeti volna, hanem az eredeti nyolc sornak főleg az utolsó két sorát mind a mai napig „saját ízlés szerint” éneklik. Az eredetiről vagy nem vesznek tudomást, vagy nem is tudják, hogy az másképpen van írva. Ezzel a szövegváltoztatással maga Csanády György is szembetalálkozott, amikor Sepsiszentgyörgyön az ottani újságban olvasta a saját szövegének „erdélyi” változatát. A lap az Erdélyi Induló mellett közölte a Székely Himnusz szövegét is: Ki tudja merre, merre visz a végzet/ Borongós úton sötét éjjelen,/ Vezesd még egyszer győzelemre néped/  Csaba királyfi csillag ösvényen/ Maroknyi székely porlik mint a szikla/ Népek harcának zajló tengerén/ Fejünk az ár, jaj! Százszor elborítja/ Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk. A Székely Nép [42] című lap a városban időző szerző kérésére, a következő héten újra közli a Székely himnusz szövegét most már helyesbítve az utolsó két sort:  Fejünk az ár ezerszer elborítja/ Ne hagyd el Erdélyt, Erdélyt Istenem! (1921)

Hogy az utolsó két sort Erdélyben változatták meg és ott is terjedt el, mi sem bizonyítja jobban, mint az 1940-ben Kolozsváron kiadott Erdélyi Daloskönyv. Nem volt egy nyomtatott szöveg, ezért az erdélyiek a saját érzelmük szerint énekelték. Ma sem kételkednek abban, hogy a szöveg helytelen vagy nem, hanem kinyomtatják: Fejünk az ár jaj százszor elborítja, Ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk! – olvassuk a Csíksomlyói pünkösdi búcsú programjában 2011-ben. Ugyanúgy a Székely Kalendárium[43] sem kérdőjelezi meg az „erdélyi” változatot, sőt, megtoldja még nyolc strófával. A végén pedig odabiggyeszti: Szövegét írta: Csanády György 1921-ben; Zenéjét szerezte: Mihalik Kálmán.

A Székely himnusszal kapcsolatosan széles a vélemények skálája a heves elutasítástól a szenvedélyes, lelkes támogatásig.

Már a nyolcvanas évek végén a magukat megmondó embereknek képzelők tucatjai adtak hangot a rosszindulatú, kimondottan gusztustalan véleményüknek. Ezeknek a gyűlölettől csepegő ugyanakkor semmitmondó írásoknak egész tárházát lehetne felsorakoztatni. Sokan politikai véleményüknek adnak hangot úgy képzelve, hogy ezzel ártanak a Székely himnusznak. Célunk nem az, hogy ezeknek a magyarellenes gyakran politikai felhangú véleményeknek helyet adjunk.

A dal, a Székely Himnusz nem ismert politikai és egyéb véleményt. Véleményektől függetlenül létezik és zeng a Székelyföldön, Erdélyben és zeng mindenütt ahol magyarok élnek.

Itt és most, a dal születésének századik évfordulóján a dal történetével, hatásával és utóéletével szeretnénk foglalkozni.

 A Székely himnusz kultusza a legélénkebb és leg tiszteletre méltóbban. ma Szegeden él. Köszönet érte!

Mihalik Kálmán Alapítvány

A Ceausescu diktatúra elől menekült erdélyiek megalapították saját szervezetüket a Szegedi Erdély-Kört, mely „folyamatosan tevékenykedett az erdélyi szellemiség és öntudat ébrentartásáért”, az erdélyi kultúra értékeinek a magyar közvéleményben való népszerűsitéséért.