Dr. Ábrám Zoltán

Maszkmentes fejedelmek, maszkos rendőrök

            Évekkel ezelőtt csendháborító magatartásomért kétszáz lejre büntetett a marosszentgyörgyi csendőrlaktanya, mivel a székely szabadság napján a székely vértanúk emlékművétől a főtérig menetelve az állítólagos „operatív videofelvételek” tanúsága szerint a Forradalom utca lakóinak a nyugalmát zavartam a velem együtt csendben felvonulók közül kiemelve. Akkor nem lehetett a véletlen műve. Napokkal ezelőtt születésnapomra ajánlott levelet kézbesített a postás, feladója: Románia, Belügyminisztérium, Maros megyei Rendőr-Főfelügyelőség, marossárpataki kirendeltség. Az ország védőszentje, Szent András napján – talán éppen a Korvin János-i barlangos zarándoklat, az országos járványügyi intézkedések semmibe vétele idején – kiállított jegyzőkönyv tanúsága szerint figyelmeztetésben részesülök. Indok: a rendőri szervek azt észlelték, hogy védőmaszk viselése nélkül járom Marossárpatak főutcáját.

Eddig rendben is lenne. Csakhogy! A romániai járványügyi helyzet tragikomikusságát alátámasztandó, éppen a művelődési otthonnal szemközti szoborparkban sétáltam maszktalanul, és szívet melengetően nézegettem a helybeli lakos, Miholcsa József szobrászművész mesterművét. Erdélyi fejedelmeink, Szent István és Szent László királyaink, Magyarország védőszentje (Mária), a sebesült huszár kőszobrai között sétálgatva valóban nem viseltem maszkot. Államférfiaink iránti tiszteletből, hiszen többségük maszktalanul, becsülettel szolgálta hazáját. No meg azért sem, mert a parkban, a zöldövezetben nem gondoltam koronavírus-invázióra.

Séta közben elmerengtem az erdélyi fejedelemség történetén. János Zsigmondtól II. Rákóczi Ferencig ott sorakoztak előttem Marossárpatak és Marosvásárhely (egykori Székelyvásárhely) valamikori polgárainak, őseinknek a nagyságos fejedelmei. Aztán elindultam a kijárat felé, és éppen akkor suhant el a főúton a „Post Poliție Glodeni” rendőrautója, benne két maszkos „alattvalóval”. Történelmi merengéseim és néhány száz éves időutazásom végeztével mindez eszembe juttatta a valóságot, és gyorsan előkotortam a védőmaszkot a kabátzsebemből. Immár maszkosan léptem ki az utcára, átmentem a túloldalra, és beültem a kultúrotthon előtt parkoló kocsimba. Ez a fél perc elég volt ahhoz, hogy a rendőrautó megforduljon és máris előttem teremjen. Udvarias üdvözlégyeket követően a szolgálatos és szemfüles rendőr felszólított arra, hogy nyújtsam ki az autóablakon a személyazonossági igazolványom. Mindjárt kattogott a maroktelefon, elkészült a buletinkép.

Tíz nap múlva kézbesítette a postás a figyelmeztetésben részesítő jegyzőkönyvet. Ezúttal megúsztam a korábbi csendháborító viselkedésem miatt kirótt büntetés nélkül. Csak azon merengek, hogy koronavírus világjárvány idején mik történnek a Szent Korona országában tett időutazásom idején.