sorsunkért
sorsunkért
"Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni,  amit lehet!"
FŐMENŰ
 
KÖZÉLET
 
HISTÓRIA
 
JEGYZETEK
 
FÓRUM
 
SORSOK
 
IRODALOM
 
KÖNYVISMERETETŐ
 
GYEREKEKNEK
 
TÁRCA
 
ÍRNI KELL
 
TUDÓSÍTÁS
 
TUDOMÁNY
 
HOZZÁSZÓLÁSOK
 
ÍRÓINK VERSEI
 
TÖRTÉNETEK
 
ÉRTÉKEINK
 
Kristyori keresztelő

Ábrám Zoltán

Kristyori keresztelő

 

Kilencven éve, 1931. december 3-án a Hunyad megyei Kristyoron,  a mócföldi aranybányák vidékén született dr. Furka Árpád Széchenyi-díjas vegyész, budapesti egyetemi tanár, a kombinatorikus kémia kutatója, a nemrég elhunyt Nobel-díjas Oláh György után az egyik legnagyobb élő magyar kémikus. Kristyori mementóként követhetők egy szórványtemplom végnapjai, a 18. században épült kristyori református istenháza története, amelynek harangját 2001-ben Dévára szállították, mivel a templom fokozatos pusztulásra ítéltetett. A hívők nélkül maradt gyülekezet temploma mára bárki számára átjárhatóvá vált, még a toronygombját is eltüntették. Pedig Furka Árpád születésekor még álltak a templomfalak, épségben volt az isten házának hajója, és nem járta át a szél a tornyot. Istentiszteletet, keresztelőt tartottak benne.

Az ünnepelt tudós így vallott egy interjúban az erdélyi gyökereiről: „Magyar szülők gyermekeként Romániában születtem, mivel édesapám, aki géplakatosként, illetve sofőrként dolgozott egy helyi bányatársaságnál, ide hozta magával az Alföldről édesanyámat. (Szüleimnek hat gyermekük volt.) Általános iskolai tanulmányaimat így román nyelven kezdtem meg, de már Magyarországon fejeztem be, mivel édesanyám velem és idősebb testvéreimmel 1942-ben visszatelepült szülőfalujába Kunágotára. (Már házas nővérem és édesapám Romániában maradtak.)”

A Magyarországra való áttelepülés sorsszerűnek tekinthető. A második bécsi döntés értelmében ugyanis Kristyor Dél-Erdélyhez tartozott, Románia része maradt. Édesapját a hatóságok folyamatos nyomás alatt tartották, míg édesanyját nagyon aggasztotta gyermekeinek a hátrányos helyzete. Így a szülei második házasságából született kisfiú hazát váltott édesanyja oldalán.

De a kristyori születés sem véletlenszerű. A Dévától mintegy húsz kilométerre fekvő Haró községben reformátusként született édesapa ugyanis a Kristyor községhez tartozó, Brád közelségében levő Gura Barza aranybánya dolgozója lett. Hunyad megye legnagyobb aranybányája több mint két évszázadon át teljes kapacitással működött, évente egy tonnánál is több aranyat termelt ki, ami – egy leírás adatai alapján – a világ aranytermelésének az egy százalékát tette ki. Ma több tucatnyi más bányával együtt romhalmaz, a múlt feledésébe merül. A kristyori református templommal és híveivel együtt. Vagy mégsem?

Furka Árpád a Szegedi Tudományegyetem kémia-fizika tanári szakán szerzett diplomát 1955-ben, majd ugyanezen az egyetemen doktorált 1959-ben. 1963-ban a kandidátusi, 1971-ben pedig a nagydoktori tudományos fokozatot nyerte el. 1961-től nyugdíjazásáig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgozott, ahol 1972-ben kapta meg professzori kinevezését. 1996-ban elnyerte a Leonardo da Vinci Kiválósági Díjat, 1999-ben Akadémiai Díjat kapott, 2002-ben pedig Széchenyi-díjat. Jelentős tudományos eredményt ért el a kombinatórikus kémia koncepciójának és módszerének a leírásában, a peptid- és fehérjekutatás területén. A kombinatórikus kémia úttörőjeként, atyjaként emlegetik.

A legjelentősebbet alkotó magyar tudósok, beleértve a Nobel-díjat elnyerők, életpályáját tanulmányokban, könyvekben megörökítő Hargittai Istvánnal készült egyik interjúból idézek: „Hangsúlyozom, hogy arról nem beszélhetek, hogy kit jelölök, amikor rendszeresen felkérnek [Nobel-díj] jelölésre, mert ebben szigorú titoktartás kötelez. Szerintem Furka Árpádnak (...) kellene kapnia.”

Legyünk büszkék a kilencven éve Erdélyben született tudósra!

 
ÍRÓINK BLOGJAI
 
SORSTÁRSAK
 
ARCHIVUM
 
Hasznos linkek
 
GALÉRIA
 
IN MEMORIAM
 
Átvett írások
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2021-01-18
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Hírdető
 

Legnehezebb magyarnak lenni a Kárpát-medencében!


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.