Spaller Árpád

Gondolataim az Átalvetőről.

Azért bátorkodom az Átalvetőről egy néhány gondolatot lejegyezni, mert hallottam, hogy a lap megjelenésének jövője bizonytalanná, kétségessé vált.

Mit jelent számomra ez a lap?

Elsősorban azt a lehetőséget, ahol megjelentethettem tanulmányaimat, töprengéseimet, észrevételeimet. Amikor egy-egy írásom, - lett légyen az tanulmány, könyvismertető, vagy csak egy adott helyzet által gerjesztett gondolatsor, - még csak a fejemben motoszkált, első gondolatom az volt, hogy mondanivalóm megfelel e az Átalvető profiljának, szellemi és erkölcsi követelményeinek.

Létezése természetes volt számomra, akárcsak a szülőföld, amíg ott élni hagytak.  De gondolom ezt nemcsak én éreztem így, hanem az olvasókon kívül mindazok a többnyire Erdélyből származó értelmiségiek, akik írták a lapot.

Legtöbbjük nem profi újságíró, nem mindig forgatják simán a tollat. Ugyanakkor gondolkodó emberek, akiknek van véleményük a világról, a körülöttük folyó eseményekről és azt közölni is szeretnék, mert amiről írnak az másra is tartozik, mást is érint, és főleg más is tanulhat belőle. A profi újságírók többnyire elkerülték a lapot, hiszen a lap nem fizetett honoráriumot. Fenntartása enélkül is nagyon sokba került.

Azt viszont figyelembe kell venni, hogy az erdélyi értelmiség egy nagyon értékes fóruma és mint ilyen az utóbbi tíz évben egyedülálló. Hozzá hasonló volt az Erdélyi Magyarság (1990-2006), amely szintén negyedévenként jelent meg, de 17 évfolyam (összesen 62 szám) után kénytelen volt feladni. Ezen kívül még egy kevésbé ismert, de hasonló jellegű lap volt az Erdélyi Tükör (1989 – 2000).

Az Átalvető nagyon fontos missziót tölt be. Fenntartja az erdélyi gondolatot ezzel mintegy lehetőséget adva az erdélyi magyar öntudat fennmaradására, továbbfejlesztésére, tovább gondolására. Most, amikor mind külföldön mind belföldön harcolnunk kell keresztény magyar kultúránkért, amikor népünk több mint ezeréves múltját akarják tőlünk elorozni, ezzel jövőjét is megsemmisíteni, minden magyar szóra, minden igazi emberi megnyilvánulásra szükségünk van.  A lap a hazánkban dúló kultúrharcban a jobboldali, magyar és keresztény értékek mellett elkötelezett írástudók egyik alappillére.

Az első szám megjelenésétől figyelemmel kísértem azt a folyamatot ahogyan az egyesületi kis lap országosan ismert igazi „felnőtt” negyedéves kiadvánnyá vált. A lap 1991-ben indult, mint a Szekszárdon letelepedett erdélyiek tömörülésének az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének lapja. Az évek folyamán a kis egyesületi lap összeolvadt az „EKOSZ-értesítő” vel (Erdélyi Körök Országos Szövetsége) és egy a határokon átnyúló országos kiadvánnyá fejlődött. Az állandó anyagi támogatás hiánya behatárolta a kiadvány példányszámát, amely kisebb ingadozással kétezer körül volt. Olvasótábora főleg EKOSZ tagokból, Erdélyből elszármazott és Erdélyben élő magyarokból tevődött össze

 A szerkesztőség - akárcsak a civil szféra hasonló kiadványára jellemzően - hivatalos terjesztői hálózattal nem rendelkezik. Az előfizetések soha nem fedezték a kiadási költségeket. A kiadásban nem játszott szerepet a piaci szempont. Az, hogy rendszeresen megjelent elsősorban a főszerkesztőnek, Dr. Kövesdy Pálnak köszönhető. Egyszemélyes intézményként, az erdélyi emberek önzetlenségével és konok kitartásával szerkesztette a lapot. Ez így egyszerűen leírva keveset mond, de ha arra gondolunk, hogy a kiadási költségeket elő kellett teremteni, a beérkezett anyagokat át kellett olvasni, a lapot meg kellett szerkeszteni, mindez önmagában is egy nagy fegyelmet, elkötelezettséget igénylő szellemi munka. Mindez akkor is igaz, ha voltak segítői, akik nemcsak öregbítették a lap hírnevét, hanem tevőlegesen is részt vállaltak a lap létrejöttében. A lap anyagi bázisának megteremtésében meghatározó szerep jutott Szekeres Lukács Sándornak, aki a pályázatokon keresztül elővarázsolta az anyagi fedezetet.

A lap egy szellemi találkozóhely volt, mind az elszármazott mind az otthon Erdélyben maradt magyarok között. Az átjárásban, a kapcsolatok erősítésében és a lap otthoni terjesztésében, nagyon nagy része van Osvát Ágnesnek.

Az Átalvető három évtizeden keresztül rendszeresen megjelent, amit csak kevés hasonló arcélű lap mondhat el magáról.

Összesen 55 emigrációs erdélyi magyar kiadványról tudunk (A két világháború között 12, és 1987-től napjainkig 27 lap jelent meg Magyarországon és a második világháború után 16 lap a nyugati emigrációban.). Ezekből a nyugati emigrációban már csak egy lap jelenik meg, nevezetesen Bécsben, Száva Tibor szerkesztésében az Erdélyi Szemmel című negyedéves kiadvány. 

A lap egyik fontos küldetése az erdélyi lélek megjelenítése és ezen keresztül a magyar öntudat erősítése.

Összességében az Átalvető erdélyi származású értelmiségiek által szerkesztett kiadvány, amely összmagyarságban, a magyarság összefogásában látja megmaradásunk jövőjét, függetlenül attól, hogy az anyaországban, az elszakított területeken vagy a diaszpórában élünk. A lap érzelmi alapon erős nemzeti elkötelezettségű.

      Fogyunk és fogy az a szellemi tőke, amit a mi generációnk (akár a kiadványokon keresztül is) felhalmozott. Az emigráns erdélyi magyar sajtónak nevezett lapcsalád egyik bástyájától van szó. Ez a bástya bizony nagyon erős volt és közel harminc éven keresztül fórumot biztosított a Magyarországon és a világ számos pontján letelepedett erdélyi magyaroknak. Azzal, hogy fenntartotta az erdélyi gondolatot ezzel lehetőséget adott az erdélyi magyar öntudat fennmaradására, továbbfejlesztésére, és továbbadására az utánunk jövő generációnak.

Ezért nagyon fontos meggondolni minden lépést, mely a változást, változtatást vetíti előre egy bizonytalan jövő felé. Mert ha hiányzik a szellemi és érzelmi elkötelezettség, az empátia, a „nemcsak értem, de érzem is” az eseményeket és jelenségeket, akkor a jövő egy ingoványos területre vezet.

Milyen nyomot hagyunk magunk után. Mekkora az elmenekült erdélyiek lábnyoma, ami után igazodhat a jövő generációja.  Ki fog tudni az egyesületek működéséről és hol lehet majd kutatni az átjött erdélyiek mindennapjait. Természetesen a levéltárban, mondja a háborúmentes környezetben felnőtt állampolgár. Igen ez egy nagyon fontos támpont, bár azt is tudjuk, hogy a két világháború között a budapesti levéltárban az egyesületek iratait tartalmazó akták, a bombázás következtében megsemmisültek. Az egyesületek, így az erdélyi egyesületek iratanyaga is elpusztult. A kutatóknak maradt a sajtó és főleg azok az időszakos kiadványok melyek Erdéllyel és az elmenekült erdélyi magyarsággal foglalkoztak. Visszatérve a mára szerintem ez ma sincs másképpen. Az EKOSZ (Erdélyi Körök Országos Szövetsége) mint ernyőszervezet több kevesebb erdélyi szervezetet foglal magában.  Ezekről a szervezetekről, az összefogásról vagy széthúzásról, a be és kilépésekről, valamint egyéb tevékenységről, mozgásokról és az ernyőszervezeten kívül fejlődő szervezetekről bizony ebből a lapból értesülhetünk.

Számomra ez a lap egy intézményt jelent melynek motorja Dr. Kövesdy Pál, aki mondhatni „a hátán vitte a lapot”. Ha összeszámlálnánk a lap érdekében eltöltött órákat sokan meglepődnének a befektetett munkán. Mindezt díjazás nélkül csakis „erdélyszeretetből”.

Köszönet mindazoknak. akik e lap létrejöttében és fenntartásában önzetlenül részt vállaltak és vállalnak.