Ábrahám Attila

Száz év múltával sem

Az újságíró kollégák napok óta füstölögnek, mert az Európai Bizottság (EB) elkaszálta a Minority SafePack kezdeményezést. Az EB ugyanis úgy nyilatkozott, hogy az őshonos európai kisebbségek védelmében nincs ok beavatkozásra.

Közben a magyar tisztségviselők, akik a kezdettől fogva támogatták a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), az RMDSZ és az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) közös polgári kezdeményezését és részt vettek annak kidolgozásában valamint a szükséges aláírások megszerzésében, érthetően, szintén kemény kritikákkal illették a EB-t. Mert az Európai Parlament intenciója ellenére elutasító döntést hozott.

Most arról folyik a vita, lehet-e még valamit tenni, vagy odahagyjuk ezt a hamvában holt kezdeményezést is. Megszaporodtak a vélemények, miszerint az uniós keretben a nemzeti kisebbségek egyéni és közösségi jogvédelme terén nem lehet előrelépni.

Az talán mégsem történhet meg, hogy az érdekeltek felhagynak a nemzeti kisebbségek jogainak a védelmével, s más témát keresnek maguknak! Akkor meg mit lehet tenni?

Meggyőződésem, hogy a szokásos dohogást követően érdemes lenne visszamenni a kályhához. Hiszen a nemzetközi közösség európai része nem először akadályozta meg az elvben vitathatatlan kisebbségvédelmi akciókat.

Emlékezetes, hogy a 90-es évek legelején a FUEN jogelődjének égisze alatt, az akkor már létező magyar kisebbségi érdekvédelmi szervezetek első közös akciója is zátonyra futott.

A három ok, ami miatt eredménytelen lett az a nagyreményű közös akció, ma ugyanúgy fennáll, mint akkor.

A trianoni diktátumot előkészítő és végrehajtó vétkesek politikai utódai soha nem fogadták el a tényt, hogy akkor rosszul döntöttek, s az averzió ma talán jobban hat, mint akkor. Másodszor, a nagy szabadság közepette maguk a kisebbségi szervezetek sem tudtak megegyezni, hogy pontosan milyen autonómiát akarnak. A harmadik ok, hogy a magyar állam illetékesei egyszer sem álltak oda tevőlegesen az autonómiakövetelések mögé. Elejében, mert érthetően, a legáltalánosabb magyar érdek az EU-csatlakozás ügye volt. Később miután a kisebbségi szervezetek, főleg a területi autonómia kapcsán maguk sem tudtak közös nevezőre jutni szinte nem volt mit támogatni. A mindenkori magyar kormány okkal kifogásolta, hogy nincs hadrafogható közös kisebbségi elképzelés, s ezért nem lehet átfogó, hatásos, össznemzeti akcióban követelni az autonómiát.

A nemzeti együttműködés rendszerének (NER) kereteiben most előbb át kellene tekinteni az elmúlt harminc év történéseit, s levonva a tanulságokat tisztába lehetne tenni az autonómia ügyét. Annál is inkább, mert az új szomszédságpolitika, amelyet a magyar kormány visz immár két cikluson át, olyan eredményeket hozott, amelyek fényt vetnek a múltra és irányt mutatnak a jövőre nézve is.

Azt is tudnunk kell, hogy Trianon árnyéka hosszú.

Mégis, nincs racionális ok arra, hogy a lelkiismeretes számvetést mi, a Kárpát-medencében élő magyarok kellő alapossággal ne végezzük el.

Ahogy az sem lenne helyes, hogy a felismerés, miszerint a Fidesz–KDNP pártszövetség újabb kétharmados választási győzelme változatlanul irányadó politikai cél, amit nem téveszthetünk szem elől. A Soros-féle nemzetáruló politikai ellenzék elleni határozott fellépéssel ezt a veszedelmet is meghaladhatjuk.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!