Ágoston András

            Szerző az alábbiakat a vajdasági magyarságnak címezte. Véleményünk szerint gondolatai minden, külhonban élő, de magyar állampolgársággal bíró nemzettársunkra vonatkoztatható, ezért tartottuk fontosnak közölni.

Nem „érzékenyítés”, mozgósítás!

No, nem olyan, hogy bárki ellenében is fegyvert kéne fogni, de mégis. Ha a magyarországi balliberális csoportosulás a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzetről szóló törvény okán nem volt hajlandó a járványelleni küzdelmet támogatni, s most miután ilyen törvény nincs, mégsem képes legalább minimális együttműködésre az egyik fontos nemzeti ügyben, nos, ez nem más, mint árulás. Így válik az ellenfél ellenséggé.

S ezt most a kampányban ki is kell mondani.

Konkretizáljunk: itt a Vajdaságban a magyar kettős állampolgárok egy része bizony hajlik arra, hogy az előnyöket jól kihasználja. Miközben a magyar állampolgársággal járó, ha nem is jogi, de politikai, morális kötelezettségeiről elfeledkezik.

Kisebbségi közösségünk tagjaként vajon van-e fontosabb kötelezettség, mint a státus választási tevékenységben is megnyilvánuló tisztelete, a szavazattal történő erkölcsös gazdálkodás? Hiszen valamiért csak kértük a kettős állampolgárságot. S letettük a felvételével járó esküt is.

Tudjuk, mit kell tennünk. Ha a történelem e fordulópontján, amikor Magyarországnak az Európai Unióban a szabad nemzetállamok közösségéért kell küzdenie, segíteni akarunk nemzetünknek, 2022-ben szavazatunkkal kell hozzájárulni az újabb parlamenti kétharmad megvalósulásához. Nem titok milyen eszközöket használhatunk e cél eléréshez. 

A Soros típusú balliberális „érzékenyítéssel” erőteljes mozgósítási kampánnyal szállhatunk szembe. Idő még van rá, s a kampányt jól megszervezhetjük.

Nincs okunk másra várni. Polgári, öntevékeny részvételre és közös cselekvésre van szükség. Nekünk, kettős állampolgároknak kell cselekednünk, kezdeményeznünk közösségünk minden olyan kisebb csoportjában, ahol személyesen is megérezhettük annak a segítségnek az erejét, amit az anyaországtól kapunk.

Vettünk már részt pályázatokon? Éreztük már életünk, tanulmányaink során, vagy a művelődési egyesületekben a művészeti tevékenység közben, hogy a magyar nemzethez való tartozásunk konkrét előnyökkel jár? Ne habozzunk, az elkövetkező időszakban megmutathatjuk, hogy vidékünkön termékeny talajba hullott a mag, s magunk is cselekvő részesei akarunk lenni a felemelkedésre irányuló össznemzeti erőfeszítéseknek.

Hiszen elsőnek, politikailag releváns formában innen a Vajdaságból jeleztük, hogy amennyiben ez lehetséges, igényt tartunk a kettős állampolgárságra. Méltányoljuk, hogy mihelyt erre lehetőség nyílt, a magyar nemzeti kormány cselekedett.

Ezért kaphattuk meg immár egy milliónál is többen a kettős állampolgárságot.

A Soros-féle intézményhálózat jól érezhető „érzékenyítő”, a globális „nyílt társadalom” irányába noszogató tevékenységével szemben egy hatásos módszert tudunk szembe állítani. A nemzeti ügy, az újabb parlamenti kétharmad megvalósulását szorgalmazó bátor, nyílt politikai mozgósítást.

Nagy szerencsénk, hogy a magyar és a szerb vezetők erőfeszítéseinek köszönhetően, különösen a migráns- és más ügyekben, vannak közös stratégiai céljaink.

Amelyekért a 2022-ben esedékes magyarországi parlamenti választások során magunk is hozzájárulhatunk a kétharmados nemzeti többség megvalósulásához. Ez lehet a leghatásosabb ellenszere a tőzsdecápa és fizetett híveinek a tüsténkedésére.

Ez az eredményes küzdelem lehet a legnagyobb elégtétel száz év hallgatás után? Talán ez, de ennyi kell is.

                                                                       (Szeptember 23.)

Még hét év

A Soros által korrumpált európai parlamenti képviselők és az EU tisztviselők már „érzékenyített” része ide értve a hágai Nemzetközi Bíróság bíráit és vezetőit is, az utóbbi időben nyílt egészpályás lerohanásban részesítik Magyarországot. Maga a tőzsdecápa is csatlakozott hozzájuk, amikor elkezdett ötletelni és most azt követeli az EU illetékesektől, hogy indítsanak „próbapert” Magyarország ellen. Aki még nem tudná Jourová, balliberális EB alelnök, Magyarországot jogállami hiányosságokkal terhelő jelentéséről van szó.

Az sem újdonság, hogy a magyarországi balliberálisok csüngnek az európai „elvtársaikon”, mint a csecsemő anyja emlőin. S hazudoznak szorgalmasan.

A cél a megfélemlítés.

Meddig tarthat ez az állapot? Legfeljebb még hét évig. Akkor dönteni kell. Ha valami kompromisszum folytán lesz is hétéves EU költségvetés, s ezzel összefüggő kölcsönfelvétel, valószínűleg akkor is. Ha a következő hétéves időszakban sem változik a jelenlegi helyzet, és az Európai Parlamentben (EP) megmarad a jelenlegi balliberális többség, s nem adja fel politikai egyneműsítő törekvéseit, akkor is marad a kérdés, menni vagy maradni.

Van legalább két fontos körülmény, amelyek ha nem változnak, szintén a kilépés felé taszíthatják Magyarországot. Az egyik a kiszorítósdi, a volt gyarmattartók ma is meglevő, a gyakorlatban lépten-nyomon megnyilvánuló ellenszenve. A másik pedig, ha a keleti nyitás politikája szárba szökkenve, különösen nagy eredményeket hoz.  Ez nagyban változtatna az EU-n belüli viszonyokon.

A következő hét év alatt eldőlhet, sikerül-e Soros ördögi terve, hogy a nyílt társadalom eszméjének térhódítása elvezessen Amerika bevételéhez, valamint Németország és Magyarország megroggyanásához.

Ezen a helyen néhány éve már írtunk róla, hogy Soros a tengernyi pénzével és a korrupcióval átszőtt EU-ban tevékenykedő tisztségviselők segítségével úgy akarja beírni a nevét az Amerikai Egyesült Államok történelmébe, hogy Németországot megroppantja, Magyarországot pedig újra a politikai-gazdasági, tegyük hozzá erkölcsi alávetettség állapotába taszítsa. Mintha ez egyben számára is elégtétel lenne.

Lehet, hogy a nyílt társadalom eszméjére alapozó háttérhatalomnak van más logikus elképzelése is, de az már csak egy lehet a negatív víziók sorában.

Addig is marad a nem véres, mégis súlyos sorsfordító küzdelem. A magyarok ezt nem takaríthatják meg maguknak.

Megtörténhet, hogy a vírusválság miatt javasolt helyreállítási terv ránk eső kirobbanó megszorításai a hét éves türelmi periódust lecsökkentik. A döntés kényszerét azonban nem tudjuk elhárítani.

Kell-e mondani, hogy a 2022. évi magyarországi parlamenti választások eredménye meggyorsíthatja a számunkra kedvező kimenetelt? A balliberálisok csodába illő megszelídülését? A kétharmad elmaradása pedig matt-veszélyes helyzetet teremthet számunkra az európai sakktáblán?

A nagy történelmi játéban mi, külhoni magyar állampolgárok szándékunktól függetlenül akár a királycsináló szerepébe is kerülhetünk. A három-négy képviselőt jelentő szavazatszám megléte vagy hiánya már másfél év múlva döntésre sarkaló helyzetbe hozhatja a Kárpát-medencében élő magyarok politikai elitjét.

A mi dolgunk most az, hogy sikeresen mozgósítsunk, s minimalizáljuk a balliberális törekvések sikerét. A megnyert csaták is fontosak, de a magyaroknak az Orbán–Soros történelmi összecsapást kell megnyerniük.

Ez ugyan nem lesz könnyű, de meg kell történnie. A jövőnk érdekében.

                                                                       (Október 11.)

Három probléma

A magyaroknak három kérdésre kell legalább középtávú választ adni.

Az egyik a migránsveszély a másik az Európai Unió nagyhatalmi helyzetének alakulása, a harmadik, nemzeti ügy: milyen legyen a Kárpát-medencében élő nemzet és nemzetrészek határmódosítás nélküli politikai és részben közjogi integrációjának a további stratégiája.

Az első nincs és egyelőre nem is lesz megoldva, de a magyar viszonyulás a kérdéshez, ötéves gyakorlaton alapuló stratégia világos és eredményes. Nincs migráns- management, az országhatárt pedig védeni kell. E stratégia mentén együttműködés a szomszédokkal és mindenkivel, akivel lehet.

A második kérdés, Európa nagyhatalmi jövője melyhez jól jönne a magyar hozzájárulás is. Csakhogy a jelenlegi – irreális – EU stratégia, ahogy ezt a magállamok elképzelik, nem teszi lehetővé a hatékony, egyetértésen alapuló döntéshozatalt. Különösen nem a volt gyarmattartók ízlésének megfelelően zajló a szélsőségesen demokrata elvek alkalmazásával történő egyoldalúan megengedő együttműködést. Mert az a nemzeti érdekeink csorbításához vezet.

Nem véletlen, hogy a kíméletlen háború, ami az Unióban az egyetértésen alapuló döntéshozatal és a Soros-hálózat érdekeinek megfelelő, többségi alapon meghozandó döntések támogatói között zajlik, nem ad okot a derűlátásra.

Harmadszor, a magyar-magyar politikai integráció kérdése egyelőre nyugalmi állapotban van, de nagyon is van ok a nemzeti integráció általánosan elfogadott, részletekbe menő (például itt van az autonómia ügye) közös törekvések megfogalmazására.

Amíg Budapesten vagy az EU-csatlakozás volt napirenden, vagy a szociálliberális kormányok akartak bennünket megtanítani a „tanuljunk meg kicsinek lenni” viselkedés elemeire, igazoltnak láthattuk a kétpólusú kisebbségi elitek meglétét. A kisebbségben a nemzeti oldal akkor, elvi szinten, kiállt a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjáért, de autonómiát akart, kettős állampolgárságot kért, s igyekezett önállóan fellépni a helyi többségi hatalommal való politikai kapcsolataiban. Amihez a szociálliberális kormányok, csak ímmel-ámmal nyújtottak, akkor is csak laza elvi támogatást.

Az utóbbi tíz évben gyökeres változások álltak be. Megindult az egykoron szétzilált nemzet tényleges integrálása. A gazdaságilag is sikeres Orbán-kormány megadta a kettős állampolgárságot, elindult a kisebbségi közösségek jelentős anyagi támogatása. Új szomszédságpolitika lépett színre, létrejött a V4-ek együttműködése, s Magyarország kilépett az európai és egyes kérdésekben a világpolitikai színtérre is.

A magyarországi kormánypolitika a kisebbségi közösségeken belül síkraszáll az egy erős kisebbségi magyar párt kiemelkedésért, hogy a magyar ügyek intézésében legyen kivel partnerként fellépni. Jó lenne erre az új helyzetre megfelelő tartós gyakorlatot kialakítani. Úgy, hogy a prioritás valahol a magasban Budapestet, a magyar kormányt illesse meg. Mert ez a nemzet egészének érdeke. Mindaddig, amíg Magyarországnak nemzeti kormánya van.

A nemzeti egység 2022-ben a parlamenti választásokon akkor mutatkozhat meg igazi valójában, ha a külhoni magyar állampolgárok mozgósítása lehető legteljesebb lesz.

Reméljük, e várakozásunk igazolást nyer. A nemzet egészének érdekében.

                                                                       (Október 17.)

Szakaszhatár

                                                   (részletek)

Eljött az idő, hogy megelégelve a helyben járást, kisebbségi ügyeinkben is szembenézzünk az eddigi gyakorlatunkkal. Mi a külhoni magyar politikai eliteknek azon tagjai, akik hivatásszerűen foglalkozunk pártjaink, szervezeteink küzdelmeivel, valamelyest irányításával is, el kell készítsük a harminc éves, sokszor nehéz körülmények között vívott harcaink legalább részleges mérlegét.

Mire jutottunk fő témánkkal az autonómiaköveteléseinkkel? Főleg, ha érvényesítésüket egymással rivalizálva igyekszünk elérni. Közben bő teret engedve politikai ellenfeleinknek (helyben, de az elmúlt évtizedek alatt nemegyszer Budapesten is), hogy sikeresen megtegyék ellenlépéseiket, s leszereljék, meghiúsítsák törekvéseinket?

Az igazsághoz tartozik, s szólni kell róla: a nagy politikai egymásnak feszülések, a kétpólusú kisebbségi elitek létrejötte és a pólusok viaskodása saját belső politikai tagolódásunkhoz vezetett. A politikai küzdelmek hevében pedig kialakultak az akár elméleti alapnak is nevezhető jogi formák és eljárások, amelyek elvezettek saját külön viszonyrendszereinkhez. A tusakodás hozadéka volt a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti integrációs folyamatainak felerősödése, s a magyar-magyar kapcsolatok formáinak kialakulása. ..

Nem lenne tehát öncélú foglalatosság a magyar-magyar kapcsolatok harminc évének valóban tudományos elemzése. Hiszen egy eredményes áttekintés alapjául szolgálhat az elkövetkező időszak, akár több évtized feladatainak meghatározásához.

Ami írásra késztet, az első sorban a magyar kormány elmúlt években állandóan bővülő, eredményes szomszédságpolitikája. Ennek eredményeként jól haladunk a nemzeti integráció ügyeinek tisztázása felé. S ami még látványosabb és hasznosabb lehet, az alapvető nemzeti érdekeinknek megfelelő egységes magyar politikai fellépés. A kétoldalú együttműködés terén, de Európában és a szomszédos országokban is…

Még egy gondolat ezzel összefüggésben.

Szakaszhatárhoz érkeztünk. Ma már nem vitatható, az autonómiakövetelések döntő mértékben járultak hozzá az utódállamokban élő magyar kisebbségi közösségek eszméléséhez, önálló politikai tevékenységhez, amely révén lényegében mindenütt részévé lettünk a politikai színtérnek, s így a politika szubjektumává váltunk. Három szempontból is. Maga az addig többé-kevésbé amorf kisebbségi közösség strukturálódott. Mára kialakult a törésvonal, melynek mentén megkülönböztetjük a nemzeti oldalt, az alapvetően a helyi hatalmi többségre illetve a külföldi politikai erőkre támaszkodó magyar ellenzéki csoportosulásoktól...

A kérdés most az, kialakulhat-e a nemzetpolitika, melyben magyarországi nemzeti oldal hathatós támogatásával, a politikai szubjektummá vált külhoni nemzeti közösségek alkotó részesei lehetnek a politikának abban az utódállamban, amelyben élnünk adatott.

Ez lehet a nagy nemzetegyesítő folyamat, amely a 21 században Trianon alkotó meghaladásához vezethet.

                                                                                              (November 3.)

Előminaretek

Ezt a találó kissé furcsa, nagyon is találó új terminust Deme Dániel, konzervatív gondolkodó alkalmazza egy a Kárpát-medencében élő magyarok között elterjedt jelenségre. Nevezetesen, hogy a fiatal magyar entellektüelek kisebb-nagyobb csoportjai csupán divatból, szép számban csapódnak oda a balliberális oldalhoz.

Hogy ennek végtére mi az oka, azt vizsgálják meg a jelenséget tudományos igénnyel megközelítő szakemberek. Lehetőleg a mi oldalunkról is.

Valószínűleg máshol is találkozhatunk a fiatalokkal, akik a balliberális mézes bödönhöz úgy vonzódnak, mint éjjel a lámpa körül forgolódó lepkék és rovarok…

Szét kell csak nézni a magyarországi egyetemeken tanuló, vagy továbbtanuló fiatal reménységek között. Számba véve őket, s az általuk benyújtott különféle dolgozatokat, kutatásokat, diplomamunkákat, teljes bizonyossággal megállapítható, ha az általuk választott téma nagyrészt a másik oldal agendájához közelít.

Az már politikai feladat lehet, hogy konkrét beszélgetések (ezeknek a leghatásosabb formáit meg kell még találni) során eljussunk a találó politikai következtetéshez. A végső kérdés az, tudnak-akarnak-e ezek a fiatal írástudók, kutatók részt venni a nemzeti oldal nagy és nem mindig jövedelmező küzdelmeiben.

Ha igen, meg kell számukra teremteni azt a szellemi légkört, amelyben alkotó módon járulhatnak hozzá a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli nemzeti integrációjához. A jövőnkhöz.

Különben, ahogy Deme írja: „Idealista radikális baloldali fiataljainkból tudtukon kívül a hatalmas és elképesztően gazdag globális mozgatók magyarul beszélő megszállókat csináltak”.

Őket nevezzük a politikában nemzetárulóknak.

                                                                                                          (November 4.)